Ma Mindszenthy bíborosról láttam egy műsort a tévében. Elképesztő figura volt. Hozzá hasonló karizmatikus személyiséget a közelmúltunkban csak Makovecz Imrében tisztelhettünk. Abban a kegyetlenül őszinte, mindenkinek mindent szemébe mondó, megtörhetetlen hősünkben, aki világszerte ismert és elismert organikus stílust teremtett az építészetben, életében mégsem kapott egyetlen megbízatást sem pesten. (Ha ki kellene fejeznem, mennyire utálom pestet, akkor egy erre kialakított szótárt kellene létesítenem, megfelelő mennyiségű szitokszóval. Ha cselekedettel kellene ugyanezt tennem, köpnék egyet a ... szoborra. Ha le kellene rajzolnom, mi jut eszembe pestről - kutyaszart rajzolnék; hányszor beleléptem, amikor a Klauzál tér közelében laktam...!)
De vissza a bíboroshoz. Nem tartok napi transzcendentális kapcsolatot az Éggel, de mégis felháborít, ahogy elbántak (volna) ezzel a szent emberrel az ötvenes évek hatalombitorlói. Megvesztegették a papok többségét is, akik pénzért, karrierért ott nyalták a seggét a ma már nevesincs miniszterelnöknek. Igen, közhely... mégis bibliai mondat: milyen gyarló az ember...! És milyen kevés - még az amúgy tehetséges emberek közt is - aki ellenáll a kísértésnek, és karrierért vagy pénzért nem adja oda lelkét a hatalom pataszagú ördögének...!
E szellemtelen hatalmi szerkezet utódszervezetének része volt az a személy is... kinek nevét - ahogy ígértem - soha többé nem írom le. Legyen övé a felejtés szürkesége. Mint ama nevesincs miniszterelnöknek, aki Mindszenthyt börtönbe vetette, és a többi papot kilóra megvette. A mi félmúltunkban Thália félénk papjait is így vásárolták meg; megvették tehetségüket díjakkal, elárverezték gondolataikat, dobra verték álmaikat, ... elbaszták az életüket. (Ezt a témát még folytatom, most egy szuszra csak ennyit.)
Calvero