Megöltem az apámat. De előtte jól megkínoztam.
Gyilkosságom sok évvel ezelőtt kezdődött, és jó hosszan tartott. Kamasz koromban már igenerőst jelentkezett bennem a gyilkolás vágya, ennek is az a formája, amit vadászszenvedélynek hívnak. Apám soha előtte nem vadászott, szelíd tanáremberként humán témájú könyveket olvasott, és soha senkire nem emelt kezet, még a legnagyobb szerelmére, édesanyámra sem, pedig a szerelemben minden megengedett, még a gyilkosság is. (Persze ez csak egy drámai szófordulat, és nem a jog s a törvény betűi szerint értendő, lásd: Csáth Géza, stb.) 1971-ben, egy szép, napsütötte délutánon apám elébe álltam, és kamaszos határozottsággal azt mondtam neki, hogy tudom, vadászat nélkül lehet élni, de nem biztos, hogy érdemes; és lévén én csak tizenhat éves, legfeljebb két év múlva kaphatok csak fegyvertartási engedélyt, de én két évet nem tudok és nem is akarok várni. Azt mondtam hát apámnak, hogy lépjen be vadásznak, vegyen puskát, hogy aztán azzal én járhassak vadászni. Előtte már két évig hajtóként eljártam a helyi vadásztársaságba, ismertek és szerettek, úgy hogy többségük nem vette volna zokon, ha apám helyett én vadászom (kivétel egy rendőr volt, aki később rendszeresen feljelentgetett, de ez egy másik történet.) Édesapám, átérezve szenvedélyemet belement, és két hónap múlva együtt tettünk sikeres vadászvizsgát, másnap pedig megvásároltuk a 16-os Tula vadászpuskánkat. És ettől kezdve két évig, amint belépünk a kukoricasorok közé, és senki nem látta, apám átadta a fegyvert, és én egy-egy hajtásban, mások veszélyeztetése nélkül 3-4 fácánkakast is lőttem (akkor még rengeteg fácán volt azon a vidéken.)
Nagykorúságom elérése után, már kereső emberként aztán vettem én is saját puskát, és apám ilyetén segédkezése okafogyottá vált. De időközben ő is megszerette e nemes sportot, és továbbra is kijártunk a vadászatokra, immár két puskával. Telt múlt az idő, és 1984 őszén valami okból nem tudtam részt venni azon a bizonyos vadászaton, és este érkezett telefonon a hír, hogy apám lábát egy figyelmetlenség következtében csővégről szétlőtték. Az a régi barátom tette, akivel én a hajtások közt rendszeresen beszélgetni szoktam, tehát ha aznap én ott vagyok, akkor valószínűleg én kapom a lövést. És ha apámat én annak idején nem veszem rá a vadászatra, ő a fegyverek közelébe sem jut, tehát épségben élhetett volna még sok évtizedig.
Egy évig tartott a huzavona: csontátültetés, gangréna, kóma… apám a halál küszöbéről tért vissza. Egy hónap múlva le kellett vágni a lábát, térd alatt. Egy rossz műlábat viselt, ami véresre horzsolta a csonkját. Utána a mozgáshiány miatt elhízott, ennek következtében romlott a vérkeringése, előbb koszorúér problémák, végül infarktus és halál. Aminek - ha nem is közvetlen-, de közvetett oka – az irántam tett hajdani, szeretetteljes gesztusa volt.
Így öltem meg az apámat.
Calvero
