A hazugság nem csak a politika sajátja. Nem is a regényíró szabadsága, amikor a valóságból igazságot farag. Nem is a színészé, aki esténként kifesti a szemét, koronát rak önnön fejére, és héttől tízig azt hazudja, hogy ő király, mondjuk Lear, vagy III. Richard. Persze, ha rendelkezik önkontrollal és önértékeléssel, nem hiszi el ezt önmaga sem... de valami módon mégis el kell hinnie ahhoz, hogy az odalent ülő, ezért pénzt adó öt-hatszáz emberrel el akarja hitetni, hogy "bizony én király vagyok! Kirrály 'zmeg én vagyok a kirrály!!" Ilyen esetben még a legokosabb színész is egy időre megváltozik. Mondjuk, arra az időre, amíg műsoron van a darab. Szervét Tibi - egyébként okos ember, csak éppen nem intellektuális színész, aminek önmagát tartja - szóval, ő ilyenkor minden kollégát mélységesen megvetett. Engem gyűlölt is, mert vetélytársának érzett... mert hogy a Hamletben én voltam a király, ő meg csak a királyfi. De, legyünk korrektek, és emlékezzünk pontosan arra a tizenhat évvel ezelőtti előadásra: ő akkor sokkal jobban megoldotta a feladatot, mint én. De kárpótlásul én négy évvel később, ugyanabban a színházban még egyszer megkaptam ugyanazt a szerepet, igaz, másik kolléga játszotta Hamlet szerepét... akkor viszont már érett voltam a király eljátszására, és sikerült megtalálnom azt az egyensúlyt, hogy mennyire higgyem el magam is azt a hazugságot, hogy én arra a három órahosszára király vagyok.

De elkalandoztam. Mert arról akartam írni, hogy a természet is tud hazudni. Most például azt akarja elhitetni velünk, hogy tavasz van. Gyenge napsütés enyhe, tavaszillatú szél... a macska kifekszik az ablakpárkányra, és akkumulálja magába a napsütést, hogy ezzel boszorkányos gonoszságát fejlessze tovább. A fákban megindul a nedvkeringés, már duzzadnak a rügyek, mint terhes nő mellében a anyatej... Aztán majd februárban jön egy hirtelen fagy, és az idei gyümölcstermésnek annyi.

Mert hazudik a természet. Mert azt hazudja, hogy tavasz van.

Calvero