Ma reggelre lehiggadtam, nem érdekel az a rendező, aki miatt egy hónapon keresztül összeszorított fogakkal jártam-keltem a színpadon, és kire - jobb szó híján - azt írtam tegnap: benősült. Nem tudom, ezt női "szereposztásban" miként kell kifejezni...? Talán be-férjezett? Mindegy is. Ma meglesz a bemutató, oszt csá' Veszprém, ezentúl csak előadásokra járok, havonta egyszer-kétszer. Föltéve persze, hogy egyáltalán el tudok majd utazni, mert odakint 40 centis hó, mínusz 10 fok hideg, kérdés, hogy egyáltalán be tudom-e indítani a kocsit.

De hát ilyen volt a tél gyerekkoromban is, decemberben leesett a hó, és és márciusig kitartott. A hóember is hónapokig őrködött a kapu mellett, széngombjai nem hullottak le, csak a tavaszi olvadáskor. Immár 14 éve a hóember számomra a halál szimbóluma. Mert évekig nem emelt senki hóembert az udvarunkon, hiszen ritkán fordult meg gyerek abban a házban, ahol felnőttem, s ahol a szüleim laktak. És amikor Lilla lányom és unokatestvére egy napon meglátogatta a nagyszüleit, és építettek egy hóembert... másnap halt meg az édesapám. A hóember hidegsége azóta számomra maga a megtestesült halál.

De hagyjuk ezeket a borús gondolatokat.

Fehér Karácsonyt akartatok? Hát itt van.