Ma az elveszett dokumentumaim pótlásával töltöttem a délelőttömet: okmányiroda, sorszám, a portás éppen evett, rám se nézett, amikor elmondtam az ügyem-bajom, hanem zsíros ujjal (császárszalonnát evett lilahagymával) megnyomta a "személyi okmányok" gombot... ujjlenyomata szépen fénylett a tábácskán... azán kezembe adta a sorszámot, melyen szintén maradt egy zsíros ujjlenyomat, majd egy jókora "katonát" vett a szájába, utána küldve a felszeletelt lilahagymát, mely mint egy barokkos legyező, úgy nyílt szét a kezében. Innek viszont meglepő gyorsasággal folyt le személyem bizonyíthatóságának procedúrája, ott az irodában lefényképeztek, majd a hölgy - úgy mellékesen - megkérdezte: "A művész úr most hol játsza az Indiánt?, mert bizonyára ahhoz növesztett vállig érő hajat." Mire azt válaszoltam, hogy jelenleg nem az Indián szerepére készülök, hanem a Pilótára a Kis herceg-ből, barátok közt (utalva Eperjesre, Óberfrankra)... de szóba hoztam a Barátok Közt-béli szerepemet is... és mit tagadjam, jól esett, hogy Miskolcon még emlékeznek egy közel 10 esztendővel ezelőtt játszott szerepemre (Kakukkfészek, Indián), miközben 5 éve még nézőként sem tettem be a lábam a halasitól sújtott színházba. S mielőtt elköszöntem volna a kedves hölgytől, azt is eldünnyögtem, hogy a beat nemzedék valamiféle utosó mochikánjaként mindig is hosszú hajat hordtam, hiszen akkortájt, a hetvenes években ez a hajviselet a lázadás és ellenzékiség lobogója volt, amit ki-ki a saját fején lobogtatott. De eme külsőség következményeit el is kellet viselni akkortájt, hiszen jól emlékszem, amikor a Rákóczi úton egy rendőr belém kötött, valahogy imígyen: "Kéérem a személi igazolványt bemutatásra." Mire tisztelettudóan azt mondtam: sajnos nincs nálam, de ha elkísér száz métert, a Vas utcai kollégium portása majd igazolni fogja kilétemet. Mire a szerv: "Tuggya ki kisérje magát?, aki meg akarja magát 'szni, mert az ilyen nagyhajú buzikat meg köllene 'szni! Amúgy mér nincs igazolványunk?! Talán a szél által el lett sodorva, vagy mi?" S ekkor talán azt kérdeztem tőle: mire fel a többes szám, biztos úr?... hogy: "nincs igazolványunk"?, miért, magának sincs?? És bizonyára együttérző csodálkozással néztem rá, erre viszont ő olyan szolgálati dühbe gurult, hogy a hajamnál megragadva a betonra lökött, és rutinos rúgásokat helyezett el a vesém tájékéra. Nos, ezt a történetet meséltem el a kedves hölgynek, jót mulatott rajta, sőt a többi ügyintéző is mind erre figyelt... miközben az odakint várakozók bizonyára káromkodtak, hogy már 10 perce nem mozdult előre a kijelzőtáblán a sorszám.
No igen, a rendőrök azóta nem sokat változtak, nemrég ugyanilyen modorban bántak velem, pedig akkor még volt személyi igazolványom... s megvallom utólag: nálam is volt, csak éppen provokálni akartam a szervet... azt a nagy szervet, aki lehet, ott volt 2006 őszén, és gyéef veszett kutyájaként rontott ránk. Üdv.: Calvero, a provokátor
