Igen Barátom, ma egy éve volt, hogy Albertában leesett a hó, mínusz tíz fok hideg jött rá, és megszűnt a Boss-nál a munka. Előtte ledumáltam a Slave-tó mellett lévő indián faluban, egy fából épült szállodában, hogy télire oda megyek dolgozni... de... mily fájdalom, leégett a szálloda: igazi tragikomikus helyzet állt elő. És akkor átrepültem Torontóba, és az ottani vadászbarátaimnál töltöttem el vagy három hetet, s csak utána tértem haza. Igy volt. Az idő a kínokat is megszépíti.
Most, egy évre rá, egy teljesen másféle élet köszöntött rám: ma reggel kilenckor már a szappanopera forgatásán voltam, kilencig felvettünk egy könnyebb jelenetett, s mivel csak délután három óra felé lesz rám ismét szükség, hazaugrottam, hogy pihengetve szöveget tanuljak, közben látnom kellett, mennyire élhetetlen ez a város, az M0 teljesen be volt dugulva, öt kilométeres kocsisor állt a szemben lévő irányban, és a sok balfasz ott ült a kormány mögött, és néztek ki a fejükből, üveges tekintettel... ahelyett, hogy azt tették volna, amit egy régebbi videoklippben láthattunk: kiszálltak volna a kocsiból, és gyalog elindultak volna, némelyek akár a kocsik tetején lépkedve, hátra hagyva azt a büdös gépet, és hátra hagyva azt a büdös várost, amit budapestnek hívnak. Nem ezt tették. Ültek a barmok, és vártak. Mire vártok?! Legalább lázadjatok!! Kérjétek számon a körgyűrű tervezőjén és kivitelezőin a leálló sáv hiányát, meg a menekülő utakat, meg a kilopott milliárdokat, amit valószínűleg a pártkasszák feneketlen gyomra nyelt el, vagy magánszámlákon landolt.
Utálom budapestet, utálom az autókat, utálom az autósokat, kiknek segge alatt több száz ló ereje berreg, és ettől olyan agresszívek ostobák és önteltek, mint a bazári majmok. Ez volt ma Calvero, az utálatos.
