Folytatom reggel megkezdett őszies áhítatomat. Az a nap, ama napsütéses nap már múltba hullt, most esőpermet pöszörög a tetőn, és az előbb, mikor begyújtottam a cserépkályhába, s kijöttem az udvarra, láttam, hogy a füst egészen leszorult a szőlőtőkék közé: csökken a légnyomás, jön az eső, az Alpokban már hó hull, meg Nakoxipánban is...
Időjárásjelentésből ennyit.
Tegnap Aradon jártunk, ennek, október lévén történelmi hangzata is van... de nem a vértanúk emlékére látogattunk oda, egész más oka volt: utoljára játszottam a békéscsabai Jókai Színházzal az Elveszett levél című kedves darabomat. Csak emlékeztetőül: egy korrupt politikust játszottam benne, aki mindenkin átgázol, és megdugja a legjobb barátja feleségét is. Utána állófogadás, frázisos pohárköszöntők... interjút adtam a helyi "Kárpáti Harsona" egyig seggfej újságírójának, aki azt tudta kérdezni: "művész úr, milyen érzés Aradon játszani?" Mire rosszmagam:" Ugyanolyan, mint bárhol, csak éppen az a különbség, hogy fél év kihagyás után nem könnyű a szöveget hűségesen elmondani, ez fél évet vesz el az ember életéből." S jött a következő kérdés: "Ön szerint a Magyaroszági közélet ilyen ocsmány, mint ahogy ebben az előadásban bemutatják?" "Sokkal rosszabb ennél", zártam le az interjút, s tovább léptem a borospoharakkal megrakott asztalka felé, mert nem akartam részletekbe bonyolódni, mondjuk így: nekünk volt egy ennél szomorúbb "darabunk" is, melynek csak statisztái lehettünk, és a főszerepet egy nevetséges táncoskomikus, Furcsán Fegyenc játszotta.... de ezt már nem akartam kifejteni, úgysem értette volna.
