Tudod Barátom, többször mondtad: nincs más út - élni kell. Élni-él- elél-...! Sokszor mondat ezt, és amikor rossz napjaim tépik a testem, mint Prométeusz máját a keselyűk, gyakran kapaszkodom mélyen zengő hangon, szelíd bölcsességgel elmondott szavaidba; megmarkolom a szavaidat, s nem engedem elszállni a sötét légbe. Úgy markolom ezt a mondatot, ahogy a csecsemő fogási reflexe működik, amikor a tenyerecskéjébe tett felnőtt mutatóujjadat reflexből megmarkolja, azokkal a sápadt, gyufaszál vastagságú ujjacskáival.
Igen, ma reggeli bejegyzésemben túl sokat fordítottam a politikára, meg a politikus bűnözőkre. Nem érnek annyit, hogy ekkora heget harapjanak ki az életünkből.
Vadászni érthetetlen módon ma sem volt kedvem, pedig szépen sütütt a nap, felszárította a kisebb tócsákat is.
