Riportok a kanadai vadonból

A műsorvezető keresztbe vetett lábbal ül a kamera előtt, körülötte félkörívben színészek ülnek. - Az ... színház társulata mivel töltötte az ünnepeket? - Minden színész egyszerre válaszol, mindegyik azt hiszi, a kérdés a fennséges személyének szól, hisz az ő egója tartja fejünk felett a világot. Zsizsegnek, mint a kabócák, végül a műsorvezető leinti őket, és célzottabban kérdez:- XY, neked milyen volt a karácsony, ugye áldott, meghitt...? - Szájába adva a választ is... ugyebár a gyöngébben kedvéért. A kérdezett valószínűleg számos királydrámában játszott, mert úgy ül a fotelben, mintha kezében az országalmát tartaná, de nem a kérdésre válaszol, hanem benyal a még hivatalban lévő hatalomnak, sosem lehet tudni...( Én meg kényszeresen elképzelem azokat, ahogyan dülleszkedve halkan duruzsolják: kényeztessetek engem!, ne, ne csak ott, a zsebeim felől is!, és kövessetek az úton, mert az az út az igazi...!) Ez után a kérdezett vitruóz nyelvvel veszi elő a rendezőt, oda is nyalint egyet... aztán a szerző felé csücsörít... a műsorvezető is kap egy kis hízelgést, akit mintha hájjal kenegetnék, szemérmesen lesüti a szemét... De   XY tovább halad a hízelkedés nyáltól sikamlós mezején, a kollégái felé...  Mint VI Károly, amikor a koronázási ünnepségen a négy égtáj felé lendítette a kardját, ő úgy lendíti nyelvét mindenki felé, akitől valamit remél... mondom, ez egy virtuóz! Nem hiába mondogatják megilletődött nyelvészek, hogy a magyar nyelv milyen gazdag... Ime. Édes anyanyelvünk. Fürge és pontos.