Azt is igértem Barátom, hogy nem a múlttal foglalkozom, de a jővőt nem tudom... ez a jelen pedig olyan undorító, hogy ilyen jelen ne legyen jelen naplómban. De ezúttal a szép múlt tolakszik elő tollamból: amikor kezdő színész koromban, a körfüggöny mögött megdugtam az igazgató szeretőjét. (Igazgatón és rendőrön nem tudsz másképp elégtételt venni - visszapofázni nem lehet, vagyis lehet, csak megvan a következménye - elégtételként legjobb, ha suttyomban megdugod a feleségét, szeretőjét, kinek mi van.) A körfüggöny mögötti járásban állni (ami ugye fából vaskarika, majdnem olyan képtelenség, mint állásban járni...járásnak hívják a rést, ahonnan színre lép a színész), szóval ott állni a gyenge fényben, a jelenetre várva, és csak seppegve szólni egymáshoz, mint a ravatalozóban, és érezni egymás parfümmel kevert testszagát, mely szag még nem olyan, mint a halott szaga, de már majdnem olyan... Mcmurphy-t játszottam a Kakukkfészekben (később, máshol az indiánt is), és várakoztam a körfüggöny homályában, mellettem ott riszálta magát a Candy-t játszó színésznőcske, ki ismerte jól a szereposztó dívány rugózatának nyikorgását, s minen egyéb titkát... És gondoltam, jót tesz színrelépés előtt egy kis adrena...andrea...már nem is tudom, hogy hívják azt a...igen, adrenalin. És felemeltem a lány könnyű testét, és a falnak támaszottam - Lee jól kitalálta, hogy zippzár kell a farmernadrágra, egy mozdulattal le lehet húzni... Félretoltam a lány nunájáról a csipkés bugyit, s máris szabad volt a pálya a Nirvána felé.