Azelőtt rengeteget dolgoztam, mégse voltam fáradt, most meg semmit se csinálok, mégis belefáradt testem-leklem. Éjjel-nappal furdal a lelkiismeret. Elsüllyedek a szégyentől, ha arra gondolok, hogy erős, egészséges ember létemre mi lett belőlem, valami torz Hamlet, a felesleges ember.Még egy esztendeje sincs, hogy...lelkesen dolgoztam, ismertem az ihletet, tudtam, milyen szépek, milyen poétikusak azok a csendes éjszakák, amikor alkonyattól virradatig ül az ember az íróasztalnál, vagy ábrándokkal csillapítja gondolatait. Hát mi van velem? Milyen szakadék felé rohanok? Honnan ez a gyöngeség bennem? Mit történt az idegeimmel? Elég, ha ...csütörtököt mondjon a puskám, és máris kitör belőlem a durvaság, rossz érzés, kivetkőzőm magamból... Ne hidd, hogy megtébolyodtam! Most végre valódi fényükben látom a dolgokat. Mindenkivel nyers vagyok, tombolok, folytogat a düh...És hogy beszélek! Mintha szívességet tennég a természetnek, hogy élek. Hogy az ördög vinne el engem! Voltam én fiatal, szenvedélyes, nyíltszívű, szélmalmokkal vívtam, fejjel rohantam a falnak, nem méregettem az erőm, siettem eltékozolni mindent már fiatalon, megittasodtam, lelkesen dolgoztam: nem ismertem mértéket. Most meg hit nélkül, szeretet nélkül, cél nélkül lődörgök az emberek között, mint az árnyék...
No igen, most is egy kegyes csalás áldozata lettél Barátom, mert a fenti sorok egytől-egyig az Ivanov című Csehov színműből valók. De mennyire átélhető számomra, mennyire lefedi jelenlegi valóm! Ha már "be vagyok tiltva", ha már elüldöz mindenki magától, mint egy rühes kutyát, akkor, mivel iszonyúan hajt a vágy, hogy azt tegyem végre, amihez legjobban értek: fejben eljátszom magamban az Ivanov főszerepét. Gyerekes dolog, infantilis gyöngeség? Nem, csak színészi túlélés.
