Ma is felhivtam Gézat. Kérdeztem, mikor látogathatnám meg. Dadogva mondta, hogy most nem jó, meg akkor se jó... éreztem, hogy valójában nem akarja, hogy ilyen állapotban lássam. Megalázó helyzetben. Mert ő azt hiszi, én hű de jó helyzetben vagyok. Hehehe... Szegény. S talán szégyenlené a maga helyzetét. Nem akarja, csak udvariasságból hivott magához tegnapelőtt. Jó, Géza, mondtam, itt ez az szám, hivj, ha alkalmas lesz a látogatásom... de, mondtam neki, a mai napon november 9. re lefoglaltam a repülőjegyet haza. Szinte megkönnyebbült. Szia, majd kereslek, mondta. Nem fog keresni. De én se tudnék segiteni rajta. Patt, sakk,matt.
Ma egész délelőtt Tamásnak segitettem a fát felhasogatni. Erdei munkákban némi tapasztalatot szereztem Albertában... amit igyekszem minél előbb elfelejteni, mármint azt a részét. Utána a trófeaszobában ültem. Végtére a legnagyobb vadjuh gyüjtemény, amit magyar ember lőtt.
Még valami a tegnapi Magyar Ház estéről. Eképesztő, mennyire magyarház történet az övéké, a széthúzás, az intrika, a póz, az előttedeztmondom hátadmegett mást történet, a vádaskodás, hogy lenyúltad a támodatást, te gazember... erre fogok emlékezni a torontói Magyar Házzal kapcsolatban. Magyar ház, magyar történet, magyar széthúzás... röhej.