Jól figyelj Barátom, mert amit most mondok el... huhh... nem találom a megfelőt... szóval nem piskóta. Reggel még szemerkélt az eső, mikor vonatra szálltam, s elindultam a castingra, de a Keletiben már nyári hőség volt, felszálltam a hetes buszra; tömve volt a busz, mint egy szemétkuka, testszag és tompa hőség. A következő megállóban felszállt egy romalány. Koravén, kiélt arcát még ostobábbá tette a rágógumizó száj: mint az állatkerti teve, lassan és folyamatosan rágott. Odaléptem az ajtóhoz, megnyomtam a leszállást jelző gombot, az Emkénél megállt a busz. Leszálltam, kitaposva a szemét egy jókora kutyaszarnak, s elindultam a járdán, amikor nagy ricsajra megfordultam, és láttam, hogy a lány lába leszállás közben beleakadt egy utas csamagjába, megbotlott benne, nyers, rekedt hangon szidni kezdte az utast: kurvaanyázta, kihallatszott szavaiból a begyakorlottság. Már tovább haladtam, de akkor valami zajt hallottam, visszafordultam, s azt látom, hogy a lány lába beleakadt egy utas csomagjába, mire ő rekedt hangon kezdett kurvaanyázni. Apámtol örökölt pedagógiai késztetésre odaléptem a lányhoz, és szelíden azt mondtam: figyelj, ha így viselkedsz, nem fogad be a többségi társadalom...! Elkezdett engem is kurvaanyázni, mire egyből elmúlt a pedagógiai rohamom; elindultam lefelé az aluljáró lépcsőjén. A harmadik foknál tartottam, mikor a lány a korlátról az arcomba köpött. Elővettem a zsebkendőmet, letöröltem a köpést, és a hatos villamos megállója felé baktattam, amikor odalépett hozzám egy hajléktalan, s pénzt kért tőlem. Nem akartam szólni. Felemeltem a kezem, s tovább mentem, mire a hajléktalan bicegve követett felfelé a megálló irányába és odított, hogy integetsz bazmeg, integetsz...! Közben megjött a villamos, felszálltam, de a hajléktalan is felszállt, és ott is ordított, hogy mit integetsz bazmeg, mit integetsz, lehetsz még te is hajléktalan...! Halkan a fülébe súgtam, hogy erre, mármint a hajléktalanságra most igen nagy esélyem van, mert olyan időket élünk, hogy itthon legfeljebb ez a jövőkép vár, s ezért külföldre szándékozom távozni. A hajléktalan egy pillanatra elakadt az üvöltésben, látszott, hogy egy szavam sem jut el a tudatáig, aztán ismét rákezdte, hogy  gyere szállj le bazmeg, s meglátjuk, melyikünk kése az élesebb...! Késem nem lévén erre a versenyre helyből alkalmatlan voltam, nem szóltam semmit, mire a hajléktalan üvöltözve leszállt a következő megállóban, és öklével rácsapott a villamos ablakára. Ekkor a felszállók közül egy vékonydongájú bácsi elesett a lépcsőn, felé nyújtottam a kezem, hogy meg tudjon kapaszkodni. A bácsi megköszönte. Majd pedig feltette a karszalagot és szolgálati hangon: -Jegyeket, bérleteket kérem ellenőrzésre...!

A castingon nem voltak sokan. A rendező elmagyarázta a feladatot: szopni kell. Cukorkareklám. Megcsináltam a felvételt. Utána a szokásos: majd értesítjük. A vonaton ért utól a telefonhívás: megkaptam a munkát. Hétfőn lesz a forgatás. Csütörtökön hajnalban pedig indul a gépem... Elég volt mára ennyi? Szerintem is. Calvero