AFRIKAI EMLÉK (meg ami nem az). Már feküdt Tibor bivalybikája. Lou ki is zsigerelte, és mindhárman egy ernyőakácia hűvösében vártuk, hogy a Kefaz nevű vadászunk elmenjen a kocsiért. Először csak magasan kezdtek körözni a keselyűk. Egyre szűkebb rádiuszban forogtak hangtalanul, aztán egymás után süvítettek le a zsigerekre. Rögtön marakodni kezdtek a beleken, nehézkes mozgással, peckesen és ünnepélyesen ugráltak körülötte, mintha valami ősi táncot járnának. És akkor elismeréssel gondoltam a Robert Wilson társulat élethű előadására, amely előtte nem sokkal vendégszerepelt Magyarországon: keselyű maszkban járták, olyan élethűen, mint ezek itt a beleken. Az a kérdés vetődött fel bennem, hogy a keselyük lesték-e el az emberek viselkedését, vagy az emberek a keselyűkét.
Ez mindig eszembe jut, amikor nagy-nagy kapzsiságot látok, kezdve a gyéef-féle „eredeti tőkefelhalmozás”-tól a manapság látható óvés tőkefelhalmozásig. Utóbbi már nem is eredeti. Mindig az jut eszembe, hogy a keselyűk utánozzák-e az embereket, vagy az emberek a dögkeselyűket. nfl
