2010 UTÁN CSALÓDTAM ebben a pocakos csávóban, de tegnap láttam, hogy ő egy férfi. Többet mondok: államférfi. Téged, aki gyűlöli őt, úgysem tudlak meggyőzni, nem is akarlak, s talán törölsz e bejegyzésem utána az „ismerősei” közül. De ezt a tegnapit én csakis úgy tudom tekinteni, mint egy színházi előadást (az is volt), amely konfliktusokra épült, voltak benne intrikusok, árulók, epizodisták és egy főhős. Voltak szerepek, akinek igazságával azonosulni tudtam (főleg, ha jól adták), és voltak, akikkel nem. A Kleist (Sütő) dráma kezdetén Kolhaas Mihály nem minden módszerével értünk együtt, de tudjuk, hogy igazságtalanság érte őt Tronkai Vencel felől, és akkor már Kohlhaas-nak drukkolunk. Függetlenül attól, hogy amúgy milyen privát érzésem van egy-egy színésszel e tegnapi tragikomédiával kapcsolatban, az alakítását és a szerepe igazságát nézem. Szervétet és Alföldit amúgy privátban sose szerettem, de ha jók voltak egy-egy szerepben (többnyire igen), fejet hajtva gratuláltam nekik. Orbánnak így gratulálok most. Az analógia talán sántít, de csak kicsit, mert bár én Orbánt az utóbbi években emberileg nem szeretem (nem is gyűlölöm, ahogy sokan, akik pedig épp a gyűlölet és kirekesztés ellen dumálnak – ugye a jól bevált kettős mérce), de el kell ismernem, hogy egy korszakos államférfi, aki ebben a tegnapi „előadásban” minden más színészt (ezt nem is teszem idézőjelbe) lejátszott, lesöpört a színről. És tette ezt, nem csak a delejes kisugárzásával, hanem a szerepének mély igazságtartalmával is. És a színházi analógiát mennyire erősíti az osztrák kancellár, akinek Orbán nyugodtan idézhet Shakespeare-től: „Te is fiam, Butus?”
De vissza ahhoz, amivel kezdtem, hogy azt hittem nyolc évvel ezelőtt, hogy Orbán fölötte áll az emberi gyarlóságoknak, és megtör egy, az emberiség kezdete kialakult gyakorlatot, hogy a hatalom mindig korrupt (oké, volt egy kivétel, Robespierre). Azt hittem naivul, hogy nem kezd saját arisztokráciát épít, de amikor láttam, hogy követi elődeit a gazságban, megundorodtam tőle. Pedig csak annyi történt, hogy ebben a tekintetben ő nem kivételes ember – csak ember. Ugyanazokkal az undorító tulajdonosságokkal, mint mindenki más. Ezért, sem ’14-ben, sem idén nem mentem szavazni, mert a többi párttól hányingert- és röhögő görcsöt kaptam (néha egyszerre a kettőt, aminek komoly egészségkárosító hatása van), de ha holnap lennének a választások – Orbánra és a Fideszre szavaznék. „Nem izgat fel senkit a Fideszt korrupciója”, panaszolja minden nap durcásan az ellenzék, és iszonyú pipa a népre, hogy ilyen hülye. „Pedig mindenki tudja, a sarki fűszerestől a közértes Józsi bácsiig, hogy lopnak, mégis rá szavaznak” – mondják a választáson bukottak, és dühükben nagyot rúgnak az utcakőbe. Igen, tudja mindenki. De alig egy évtizede egy miniszterelnök nyilatkozta ország-világ előtt, hogy: „A SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel.” Érted, ezt egy miniszterelnök mondta! nem a sarki fűszeres, és nem is Józsi bácsi. Mégsem tört ki lázadás, sztrájk, a korrupt politikusok lámpavasra akasztásának kezdeményezése, de még kezének lecsapása sem, amit pedig belengetett az első kétharmadkor a Pokorni – de ezzel csak azt érte el, hogy kilökték őt maguk közül a lopni akaró Fideszesek. A nép meg tudomásul vette, hogy az ember már csak ilyen majomszerű állat. És hogy a krumplileves még mindig krumplileves, és nem robban. És most már, a tegnapiak után – mondhatnám, hogy sajnos – elintézték Sargeniniék, hogy a Fidesz sok cikluson át hatalmon fog maradni. Mert láttuk azt a sok puhatestű osztrigát, meg isiászos gazembert – és láttunk mellettük egy embert, férfit, államférfit. Ez van. Nyeljed. nfl
