PAUL AUSTER. Az elmúlt években végigolvastam a kortárs amerikai irodalom minden szerzőjét, Cormac M. és Vonnegut életművét többször is, de ezt a pasit mindig kihagytam. Mégpedig azért, mert 20 évvel ezelőtt láttam vele egy interjút: egy hatvanas cinikus fazont, és eldöntöttem, hogy nem olvasok tőle semmit. S most, hogy magam is hatvanas cinikus lettem, elérkezettnek éreztem az időt, hogy megnézzem, mit is ír Auster. Brooklyni balgaságok, ez a címe. Hát az. Fecseg a felszín – és nincs mély, mely LEGALÁBB hallgatna. És ezt az írót évek óta várják az irodalmi Nobelre. Tudjuk, mennyit ér ez a díj, hisz a díjazottak 90 %-át 10 év múlva elfelejtik. Ilyenformán Auster is abba a bandába való. Bár lehet, hogy az összes többi műve, amit nem ismerek, remekmű, de ez szar. Végigolvastam, pedig Márai azt írja, hogy aki olyan könyvet olvas el, ami nem tetszik önmaga árulója (nem szószerinti idézet), végigolvastam, mert érdekelt, hogy mi fér még a pofájára. És még ott se basztam be a könyvet a sarokba, amikor a vásott gyerek ölelget egy kutyát. Gyerek, kutya. És van még benne transzvesztita, és meleg könyvhamisító – de velük nincs semmi bajom. Csak az a baj, hogy minden figura olyan kedélyes és szerethető. Márpedig csak Hrabalnak engedhető meg, hogy egy regényében csupa kedélyes és szerethető figura legyen, mert a világban nem kedélyes és főleg nem szerethető figurákat látunk magunk körül. Van olyan is, de ritka. És itt a szerző alámegy minden minőségi elvárásnak – tehát jövőre valószínűleg mégis megadják neki a Nobelt. Csak nehogy meglógjon idő előtt a túlvilágra, mint tavaly a Philip Roth. Aki pedig a Zuckerman trilógiájára megérdemelte volna a svédektől azt a szart. De neki nem volt elég erős lobbi-háttere, mert az kell e díj eléréshez, nem minőség. Ugyanezért nem kapta meg, az évekig jelölt Esterházy. Mert nem volt protekciója. Oda is az kell. Idén ki sem osztották ezt a díjat, és ez valamivel tisztességesebb hozzáállás, mint ha konszenzusosan odaítélik egy Auster-féle pletykás vénasszonynak. nfl
