MEDVE. Kanada eme északi részén pillanatonként változik az idő, mint színpadon a szín. Ismét havas eső érkezett, de gyorsan változott az égi szín, jött a derülés: a napsütésben úgy párázott az erdő, mintha tűz ütött volna ki a hegyoldalban. A fák közül nagy pásztákban szakadt föl a ködpára, s a szél csavarogva hordta el. Lassan mentünk fel a hegyoldalon, görbe fenyők között, a bőrtáskámban ott volt a Nikon és az 500-as teleobjektív, a főnök vállán egy 30. 06-os Springfild. Nagy fák kezdődtek, melyek vastag árnyékot vetettek a földre. A legmagasabb hegytető után széles fennsík kezdődött, onnan már elvesztettem szem elől a lenti világot, aztán sűrű erdőfoltba érkeztünk, ahol a főnök megállt, vizsgálgatta a szélirányt. Vastag fenyő törzse mögé dobta a táskáját, pokrócot terített a földre.
–Ülj ide mellém. Ott a kis tisztáson van a kivájt farönk, abba öntöttem az égetett zsírt. Annak szaga messzire terjed. Egy nagy fekete medve jár rá, van vagy hat láb hosszú. Az jó modell lesz neked a fotózáshoz.
A főnök ezt távcsövezés közben mondta halkan, miközben a másik kezével a moszkitókat hajtotta el az arcáról. Aztán rám pillantott, hogy mért nem válaszolok, de amikor látta, hogy épp egy tobozzal bíbelődő madarat fotózok, ismét a tisztás felé fordult. Amíg várakozunk, egyszerű dolgokon gondolkodom. Medve. Szerintem ennek az állatnak a magyar elnevezésével baj van. Az őshazából érkezett eleink egész biztosan nem így nevezték, mert minden etimológiai sejtésemet latba vetve úgy gondolom, hogy szláv med szó volt a névadója. Ami pedig abból a fél-, vagy 1/4 igazságból keletkezett, hogy a medve szereti a mézet. Szereti. Noés? Az ember is szereti, mégsem hívjuk a Homo sapienst „mézesnek”. A kárpáti medve pl. legalább annyira imádja a tavaszi füvet, mint a mézet. Akkor nevezzük füvesnek? Jelenleg még elvinné érte a rendőrség a rács mögé, s nem az állatkertbe. De ugyanúgy szereti a dögöt is. Nevezzük „dögösnek?” Az is félre visz: a jó csajra mondjuk ezt, de ennek az állatnak azért még sincs olyan jó segge. És ha abból indulunk ki, ahogy az alaszkai, lazacon és áfonyán élő brummogó állatokat is medvének hívjuk, miközben azok egész életükben nem látnak mézet, a jeges medvéről már nem is beszélve, akkor megint ahhoz a kérdéshez találunk vissza, hogy mért MEDVE? Ezen majd még gondolkodom, de nem most, mert hamarosan jön a medve.
A lemenő nap rőtre festette a gerinc fölött lebegő felhőket, amikor megjött a medve, orrát facsargatva szimatolt, két lábra állva szétnézett, majd ismét négy lábra ereszkedett, s lomhán odament a farönkhöz. A szél forgandó volt, nem is sokat tétováztam, sorozatot készítettem a mozgásáról, aztán csendben hátra vonultunk – a patak csobogása jól lefedte a zajunkat – és lefelé indultunk a hegyről. Prérifarkas futott át a tisztáson, s a főnök kapásból lelőtte. A napokban több híradás is szólt arról, hogy Ontario-ban két coyote meggyilkolt egy színésznőt, aki a kutyáját sétáltatta az erdőben. Más helyekről is jött hír ilyesféle attackokról, bár tudni jól, hogy az emberre támadó vadállat tette mögött többnyire emberi hanyagság áll, vagy, mint a chavo-i emberevő oroszlánoknak esetében, a tarajos sül tüskéje fúródott a talpába, nem tudott vadászni, s ha életben akart maradni, kénytelen volt a legpuhább zsákmányra – emberre támadni. Megnyúztuk a kapitális, majdnem farkas méretű coyote tetemét, s otthagytuk: a főnök farkast akart lőni a dögön. De az is lehet, hogy megkérem, hadd fotózzam le inkább a farkasokat. nfl (Részelt volt az idén megjelenő HOLDVILÁGNÉZET című regényemből.)
