Riportok a kanadai vadonból

A  LÁNY  A  VONATON. Egy könyv sikerét meghatározhatja egy jó pillanatban kipattanó ügy, vagy akár tragédia. Houellebecq, Behódolás című regénye azokban a napokban került a boltokba, amikor a Párizsi Bataclan-ban megtörtént a tömeggyilkosság – és ez, szinte szóról szóra így van a regényben is (mert az írók rendelkeznek ilyen megérzéses képességekkel) – és ettől a könyv az eladási listák élére került. A különbség csak annyi, hogy Houellbecg regénye jó, míg a címben foglalt Paula Hawkins thriller csak erős közepes (és akkor a kritikus még megengedő is). Mert ennek a fércműnek a sikerét megdobták a tavaly kipattant különböző abúzusok, erre épül a történet, és a női olvasók a regény végén elégtételt kapnak a két volt feleség által együtt elkövetett férjgyilkosság vérszomjában. Nem a témával van itt baj, mert az egy létező probléma, nem is akarom bagatellizálni. Csakhogy. A feszültség nem fejlődik, de megáll valahol a könyv első harmadában, és ott jönnek a töltelék fejezetek, amelyek még a jó Jo Nesbo regényekben is előfordulnak, mert a thriller műfajban úgy látszik időnként fel akarják oldani a sztorit a semmitmondással. Csakhogy a semmi az semmi. És csak a valamiből lehet valami. Kevésbé rejtélyesen szólva: a feloldó részekben sem szabad leültetni a történetet. A másik fő hibája, hogy a három Elbeszélő Én egyes szám első személyben elmondott története ugyanazon a hangon szól. Talán, mert én a színészetből érkeztem az irodalomba, túlontúl kihegyezett fülű vagyok ehhez, hiszen a színpadon is nagyon vigyázunk arra, hogy ne vegyük át egymás hangját és ritmusát, mindenki a saját figurája tempójában és beszédmódján szóljon – ahogy ez az életben is van. De itt mindhárom női figura ugyanazokat a szófordulatokat használja. Ugyanúgy központozza a mondatokat, s ez főleg az alkoholista nő esetében kirívóan hamis, hisz ott aztán lehetőség lett volna egy töredezettebb és zavarosabb beszédmódra – csakhogy itt a szerző a majdani olvasóra pillantott, és fontosabb szempontnak tartotta, hogy a szöveg simán és behízelgőn lopakodjon be a fülbe, semmint szitokszavakkal csúfítva – megint csak azt mondom – ahogy ez az életben van. És a regény végén jön a VÖRÖS FAROK, hogy a lány (egyébként egy elhagyott feleség vagy elvált nő mitől lány?) a volt férje meggyilkolás után leteszi a piát, megjavul. Ha ez így lenne, s ilyen könnyen menne, sok alkoholista vállalna be egy ilyen helyzetet, hogy megszabaduljon a legnagyobb ellenségétől, az alkoholtól. De az baj, hogy ez az átok – az alkohol ördöge – a valóságban ennél sokkal mélyebbre van elásva az emberi pszichében, és bonyolultabb megszabadulni tőle. nfl