H I S Z E K a Taoista tanokban, Lao-ce 2500 évvel ezelőtti filozófiájába: az ÚTban. Hogy az ÚT a fontos, és a természettel való együttlét. És hiszek ennek „logójában”, a Jin és Jangban is: hogy semmi nem fekete vagy fehér, mert a fehérben is van fekete, és a feketében is egy pöttynyi fehér. Hiszek a folyamatos mozgásban és tanulásban, mert mindkettő végtelen haladás az úton, és ha egy megismerés végére érsz – illetve amiről azt hiszed, hogy ott a vége –, ott rögtön ezer másik út nyílik, és mindegyik azt az érzéki csalódást okozza, mint amikor síneken mész, és azt hiszed, ott a horizonton, ahol összeérnek a sínek, megtalálod, amit kerestél. De egyszer csak odaértél, és ugyanott vagy ahonnan elindultál, csak még több út nyílik ki előtte: még több megismerni- és tanulni való van, amit soha nem érhetsz el, de menni kell. Hiszek abban, hogyha egy városba érsz, s azt a táblát látod, hogy „A fűre lépni tilos” ott ne csak rálépj, de heverj is le egy fa árnyékában, és fűszálat rágcsálva röhögd ki azokat, aki a tiltó táblára mutatnak, mert a heverés, és a fű kesernyés íze is az ÚT és a szabadság része. És folyton kontroláld magadat és a környezetedet is, és ha magadban vagy a környezetben valami olyant látsz, ami csak azért van úgy mert „ezt így szokták csinálni” miközben az esztelenség, rúgd fel a szabályt, a tilalmat, a törvényt. Merj mindent lesöpörni az asztalról – ami által sokan gyűlöletes embernek tartanak, de úgy lesz esély, hogy az asztalon poshadt vízben álló hervadt virág helyén később friss csokor legyen. De MERD bevallani magadnak és másoknak is, ha később az derül ki, hogy hiba volt mindent lesöpörni – és milyen jó érzés, hogy nem lehet semmit visszacsinálni, mert összetört és szétfolyt. És ha körülnézel a kezed nyomán maradt pusztaságon, és azt mondod: ez így nem jó – akkor megtanulsz türelmesnek lenni, és végül még ismét megtanulhatsz szeretni is, amiről pedig azt hitted, hogy ez az érzés már végleg elveszett. nfl
