Riportok a kanadai vadonból

NŐVÉ  KELL  ÁTVÁLTOZNOM. Nem úgy, hogy szerepet kaptam volna a Vízkeresztben vagy a Van aki forrón szeretiben, bár a Szentivánéji álom Thisbe szoknyaszerepében még sikerem is volt annak idején, noha miskolci rosszakaróim – annak idején még nem sok ilyen volt, s főleg nem a vezetésben, miként ma – azt jövendölték, hogy egész biztos megbukok benne, „mert te ahhoz túl férfias vagy”, mondták, aztán persze nem buktam meg, de ezt most hagyjuk. Hanem most egy női regényfigurámat írom, Elbeszélő Énben. Tehát nem arról van szó, mint már többször, hogy egy női figurámat kell hitelesen megírnom, ahogy én AZT a nőt látom (és nem pedig általában egy nőt, mert az mindig típus lesz, és nem egyéniség), hanem NŐI SZEMMEL  kell látnom a világot, közte önmagamat is, hiszen nyilvánvalóan Kerekes Valiról fogom mintázni a figurát, hisz őt ismertem legjobban a női nemből. De csakis akkor tartom meg ezt a leendő regényt, és nem küldöm a megsemmisítőbe, ha olyan mélyen tudom majd megragadni, és pszichológiai hitelességgel megírni, hogy az nem egy felszínes valami lesz; nem MINTHA játék, hanem valódi mélységében szólam meg belőlem a nő. „Bovaryné én vagyok”, mondta Flaubert. Várom az udvarlókat (ez vicc lett volna). nfl