TANYASZÍNHÁZ, és a brazíliai kocsma. Fiatal koromban Tanyaszínház néven jártuk a délvidéki falvakat, felléptünk Brazíliában is (ez 1 vajdasági falu, majd máskor elmesélem a keletkezésének történetét), comedia del arte 1felvonásosokat játszottunk, sok gyakós történetet, amelyben kiröhögtettük a megcsalt férjeket, és azok önfeledten nevettek saját magukon. Ez a falu nagy focirajongó is volt, s kiváló humorérzékükkel Gremio néven nevezték be a községi ligába, és a csatáruk szerényen Pelének neveztette magát. Előadások után kiültünk a brazíliai kocsma elé, tücskök ciripeltek – rémültek voltak egynyaras életük miatt. Bementünk a kocsmába is, és bámultuk az emberi roncsokat; mindig ott darvadozott a Strefaniga, akit mindenki Csefanyigának hívott, mert a magyar ember nem csak hogy evés közben nem beszél, de nem is állnak nyelvére a torlódó mássalhangzók sem. A Csefanyiga folyton vernyogtatta harmonikáját, s ha az ember hallotta már a nótát, akár fel is ismerhette abban a dallamkuszaságban, de ahhoz nagyon kellett ismernie azt a nótát. Néha napokig esett az eső, az egész társulatunk köhögött, elmaradt az előadás is, helyette nagy hentergések folytak a sátrakban, de a fiúk csak lányokkal; nem mintha bármiféle előítéletet tápláltunk volna másság iránt, egyszerűen így voltak bekötve az ösztönök, és a vágyak ezt diktálták, de rosszul fogalmaztam, mert nekünk senki nem diktálhatott. Esténként ott volt a kocsmában a Bóni, aki délutánonként mindig a nádasok közt kóborolt, s tudott fűzfa sípot faragni. Egyszer vadgalambot fogott a Koncnál (ez 1 nagy nádas volt), zsineget kötött a galamb lábára, és a kocsma előtti porban azzal szórakozott, hogy a galambot feldobta a magasba, és amikor a madár már szabadnak hitte magát, a zsinegnél fogva, visszarángatta a földre. A vendégek is mind kiözönlöttek a kocsmából, és nézték a Bónit, aki sárkányt eregető gyerekként, vihorászva szaladgált le-föl, zsinege végén a galambbal, és Zabos, a kocsmáros nagyon zabos lett ettől, és a kocsma ajtajából azt rikácsolta: „Bóni, nemoj da zajebavas, mert szét lesz rúgva a segged!” De Bóni csak rohangált tovább, a galamb meg már 10szer hitte magát szabadnak, és 10szer kellett csalódnia, de Bóni hamarosan kifáradt, köhögve leült a kocsma küszöbjére, a galambot meg odakötötte a kilincshez. De amikor később ki akarta oldani, sehogy sem tudta meglazítani a bogot, bement a kocsmába, kést hozott, s azzal vágta el a zsineget, miközben a galamb a tollát hullatva vergődött a zsineg végén, és a port seperte a szárnyaival. De Bóni, vágás közben a zsineg kilincs felőli részét fogta, s amikor elnyiszálta, a galamb abban a pillanatban elszállt. Bóni sokáig nézte szomorúan az alacsonyan repülő galambot, amelynek lábáról hosszan lelógó zsineg végigsimította a kislibasárga szalmabálákat, aztán eltűnt a nádasok irányában.
Így volt ez minden nap: a kocsma egyik sarkában a 3tagú zenekar játszotta a Surda-dalt, meg hogy Marijana, slatka moja Marijana, a másik sarokban Bóni fújta a fűzfa sípot, az alumínium borítású söntésnél pedig a Zabos nagyon pipa volt, és a bormerő kanállal tarkón csapta a Csefanyigát, akinek ettől a szemébe hullott a haja, de csak tökre rötyögött, és a haja, mint a lőtt vadkacsa szárnya, lógott a hajába. Ha a jövő héten se fizetsz, ezzel csapom szét a fejed! így fenyegette a Csefanyigát, miközben mély átéléssel sóhajtotta maga elé: döglenétek már meg mind. De (s)óhaja hamarabb teljesült, mint legszebb álmában gondolta volna, mert még azon a téli éjjelen, ahogy a Csefanyiga hazafelé tartott a kocsmából a kurva nagy hidegben, elesett a sarkon, és szépen belefagyott az útszéli tócsába, úgy kellett csákánnyal kivágni belőle, s mint jégbe a viszkit, fagyottan a koporsóba helyezni. Bóni pedig a következő harmatos tavaszon, amikor már szólt a kakukk is a Koncnál, az utcán elesve részegen, megfulladt a saját hányásától, s ezzel kihaltak a brazíliai „indiánok”, és akkor a Zabos lehúzta a redőnyt, ökölnyi lakatot tett rá, és végérvényesen bezárta a kocsmát. nfl
