AZ IGAZGATÓ kábé 200 kilós volt. Főzött lábszagot árasztott. Tuti, hogy ismerte őt Ady, másképp honnan tudta volna oly pontos személyleírással megírni azt a sort, a disznófejű nagyúrról.
Bemutatkoztam: – Örkény István.
– Mi van vele?
– Kivel mi van?
– Örkénnyel. Már meghalt.
– Engem is Örkény Istvánnak hívnak. Előfordul, hogy két ember ugyanazt a nevet viseli, pláne a fölvett nevek esetében. Maga is átnevezheti magát Adynak, bár én erről lebeszélném. Ha lenne még olyan, hogy telefonkönyv, és belepillantana, elámulna, hány ember viseli azt a nevet, hogy Kossuth Lajos, de olyan is, hogy Szabó János és Kovács István. És akkor még nem beszéltem a Kovátsokról.
– Oké, mondja Örkény, mért keresett meg engem.
– Szeretnék munkát kérni a színházában.
– Tud énekelni?
– Zenész voltam. Rockoperákban is játszottam. Úgy énekelek, mint a pacsirta.
– És még? Valami különlegeset?
– Madárhangokat is tudok utánozni. Nem csak a pacsirtát, például a Platonovban, abban az erdei ember szerepben verebet és gerlét utánoztam 1979-ben, pedig akkor még a három T miatt bizonyos madarak hangja be volt tiltva. De most éhezem.
– Van egy kis kenyérmorzsám, vagy másfajta madáreleségem – mondta az igazgató, és felnevetett, nagy, szőrös nevetéssel. Éreztem, megöl, ha hagyom, mégis meghunyászkodva, halkan szóltam:
– Bármilyen munkát elvállalnék.
– Ne nézzen madárnak. Madárhangokat a madarak is tudnak. (Az igazgató az órájára pillant) Elmehet.
Udvariasan elköszöntem. Aztán kirepültem az ablakon. nfl
