AZ EGYIK TÉVÉCSATORNÁN 1 szopott fejű a műsorvezető, mellette 1 fiatal nő, akinek csak 1 feladata van a műsorban: hogy fiatal legyen és szép. Ezt teljesíti is, ennyi az elvárás, minek strapálja magát. Csatornát váltok: jön a másik műsorvezető, mellesleg színész – szörnyű ezt kimondani, hogy MELLESLEG, de ő sem tiltakozna, mert VAN AZ A PÉNZ. Jó színész, itt viszont kínosan szellemeskedik, azon görcsöl, hogy ha beledögöltök is ott a készülék előtt, akkor is megnevettetlek benneteket! Felkonferál 1 énekest, valamelyik Faktor győztese: gyerekcsináló csípőmozdulatokkal tolja, mint Axl Rose, a verze után nagyterpesz meg hajrázás, meg mindaz, ami zene helyett szokott lenni. Tovább szörfözök, itt is színészekkel beszélgetnek, mert a szerkesztők szemében a színész még mindig fontos közszereplő, legalább olyan fontos kelléke világunknak, mint a virágváza az asztalon. Ennek is szépnek kell lennie, s ha nem is mond nagy dolgokat, de odaszippantja pár percre a hátértévéző szemét. Főzőműsorban fűszeres recepteket ajánl, és általában előre kiszámítható mélyégben tolja a közhelyeket, politikát kerüli, ahogy az alaszkai tundrán a karibu az élőmocsarat, mert a politika elnyel. Leszámítva persze azokat, akik valamelyik sunnyogó oldal emelvényén ott állnak az épp aktuális tolvaj mögött, és mosolyognak, mert ők most fontos valakik lettek. Ezzel nagy vizet nem zavarnak, csak az élet felszínét piszkálgatják. Most a képernyőre jön 1 festett szőke férfi, ő is ott van minden ilyen helyen, nyálasan, bocs, elütés, nyájasan mosolyog, sorban nyal be mindenkinek, föl, az államelnökig. NYELVészek ők, édes anyanyelvünk, pontos és mélyre ható a benyalás; játék és muzsika 10 percben, aki kérdez, ez meg ez. Most a gyerekkoráról beszél meg6ottan, lehajtja búsan a fejét, húsos orra lefelé húzza, mint a levélnehezék, a feje egyre lejjebb hajlik, félő, hogy a tévékészüléket is lehúzza a földre, ezt megelőzendő, kikapcsolom a tévét. Kinyitom a laptopot, lapozgatok a fészbukon, egyik oldalon feljön a hír, hogy meghalt 1 volt kollégám; hamuvá vált – azt írják „ismert sztár”. Pedig nem sztár volt, hanem színész, a sztár pedig angolul csillagot jelent. Ő is ott lakik immár a Tej út 16-ban, a Hold szomszédságában. Példája a színészi szenvedéstörtének: csodákat teszel, a vakokat látóvá, felnyitod a szemüket az igazságra, elárulnak, mész fel a kálvárián, és már is leköpnek azok, akik addig ünnepetek, ostor csattan a hátadon, s hogy megélj, szerepet vállalsz a Celeb vagyok, ments ki innen műsorban, de a nép VV Barabást juttatja tovább, téged meg a kiszavaznak a keresztre, akár játszottad Jézust a Mária evangéliumában, akár nem. Mert semmi nem számít, amit tegnap tettél, lehettél Hamlet bárhol, mert már a tegnap este sem számít, mert az már a múlt, mert megvalósult gazember apáink és nagyapáink gonosz utópiája, hogy a múltat végképp eltörölni. Mi csináljak, lájkoljam? Végül oda kommentelek, hogy nyugodjék békében. De mielőtt megnyomnám az ENTERt, elgondolkodom, hogy mily felelősség a lájkolás. Aki ezt teszi, hosszú időre elkötelezi magát. Mert a lájkolás 1 simogatás a másik felé, és halk súgás a fülébe: nem vagy egyedül. Nem szoktam mindent lájkolni; hogy felteszi a macskája fotóját, vagy, hogy megszokott köre milyen kaját főzött – ilyenkor a képaláírás sürgető jellege ellenére nem nyomom a TETSZIKet, mert én már képzeletben, abban az állagában látom, ahogy majd másnap reggel előjön belőle. És akinek a szusiját egyszer lájkoltad, az elvárja tőled, hogy másnap, és minden nap ott lássa a neved. Felelősséget veszel magadra, ha elkezded, jobb, ha egyszer sem teszed. Olyan ez, mintha télen elkezdet etetni a madaraidat, aztán, ha abbahagyod, az a kismadár másnap is várja a kaját, nem gondoskodik magáról, és éhen hal. Vagy, mint ha az inuitnak folyton halat adnál a kezébe, eszébe sem jutna megtanulni a halászást. Nem lájkoljuk hát a föltett kaját, csak gondoljuk arra, hogy ebből is ugyanaz lesz holnap reggelre, ami mindenből e földön. És aki föltette, abból is az lesz egyszer a földben, ami minden élőből, kivétel, akit hamvasan szórnak szét az erdő, vagy a tenger fölött. Ne lájkoljuk a halált, csak gondoljunk az illetőre, ha szerettük, de ha nem – akkor is. nfl
