A FARAGÓ ZSUZSITÓL, kedves dramaturg ismerősömtől nemrég megtudtam, hogy most már kóser a cigányozás, mert korábban többen kioktatóan szóltak rám, amikor cigányt mondtam, hogy azok romák. Én meg hiába érveltem a Márquez-i idézettel a Száz év magányból, ahol a cigányok mindenféle csodás dolgot tesznek, az nem számít, mondták, mert azok akkor is romák. Aztán a kedves Zsuzsitól nemrég megtudtam, hogy tán valakik összeültek, s eldöntötték, hogy most már igen, lehet mondani, hogy cigány, talán ugyanazok, akik korában tiltották. A végén majd kiderül, hogy egész éltemben oktalanul s tök fölöslegesen vontam meg magamtól a zsidózás elemi életérzését is, miközben már talán azt is évek óta engedélyezték, csak nekem nem szóltak, én meg itt állok hülyén, és kerülöm a szót, ha éppen valami okból szóba kell hoznom, sőt még azzal is tetézem a nevetségességemet, hogy rászólok azokra, aki a környezetemben zsidóznak vagy cigányoznak. És persze azt is szeretném a magam alázatos hangján megtudni, hogy engedélyezték-e már odafent, abban a magas értelmiségi régióban a „néger” szó használatát, mert én – a korábbi diktátumoknak megfelelően – afro-amerikainak nevezem őket. És persze én szófogadón meg akarok felelni az ilyen igényeknek, például amikor nemrég az afrikai utamról írtam, az ott élő népet következetesen afro-afrikainak neveztem, nehogy már picit is sértsem píszít. Aztán már azon is elgondolkodtam, hogy merjem-e magamat férfinak nevezni, dacára annak, hogy aktív és heteroszexuális nemi életet élek, mert hátha a dzsenderi szabályokat köpöm így szemközt. No, ez utóbbin még gondolkodnom, de addig is elmegyek, és megdugom a nőmet, amíg be nem tiltják a nő és férfi közötti szexuális kapcsolatokat, aztán megint késve tudnám meg, hogy ismét engedélyezik nfl