C A S T I N G 2. (Miként a tegnapi is, ez is volt már pár évvel ezelőtt) Esemes érkezik az ügynökségtől: SZÓLJ VISSZA H TUDSZ-E JÖNNI CASTINGRA, GÖRÖG JOGHURT REKLÁMFILMRE. Visszaírok: OKÉ, MEGYEK.
Amíg várok a gyülekező helyen, a légkondi úgy zörög , mint egy gép, ami nem bírja ki ezt a napot, csak persze mégis. Végül kijön az asszisztens, behív, sorszám, fénykép, rövid bemutatkozás. Zeuszként ott ülök egy ládán. Teli pofával kanalazom a joghurtot, miközben látogatóba jön hozzám a lányom, Pallasz Athéné, akit egy fiatal lány játszik. Kamera forog, a rendező beint. Mondom a szöveget:
– Ó, hát eljött hozzám az én ágyból kipattant lányom, akit- - - – A rendező közbeszól:
– Állj! Add csak ide a szöveget (Odaadom, megnézi, káromkodik) Elírás, nem ágyból, hanem AGYból kipattant a helyes szöveg. Pallasz Athéné az Zeusz agyából pattant ki. És egy kicsivel több érzelmet kérek. Hónapok óta nem láttad a lányodat, s most itt van. Érted?
Bólintok. – Menni fog. (Már hogyne érteném: hónapok óta nem láttam a lányomat. Egyiket sem.)
Figyelem! Felvétel!
Visszaülök a ládára. Eszem a joghurtot, észreveszem a lányt, elomlik arcomon a szeretet, mondom a szöveget:
– Ó, hát eljött hozzám az én agyamból- - -
– Állj! Jó, ezt most kicsit soknak érzem. Kevesebb jókedvet. Agydaganatban szenvedsz, most jöttél a sugárkezelésről.
– Ja, ezt eddig nem mondtátok. És a szövegben sincs. Azt hittem, a mitológiára utal a szöveg.
– A mai valósághoz kell a szitut közelíteni. (Ahogy felém közelít, enyhe unicum szag legyint meg)
Felemelem a hüvelykujjam: – Oké. Értem, agydaganata van, de örül, hogy kapott egy joghurtot. És hogy a lánya meglátogatta a kórházban- - -
A rendező, ingerülten: – Semmi kórház. Az a láda, amin ülsz, egy felhőt jelent.
Megpróbálok elmosolyodni, de az arckifejezések kelléktárában ez most nem áll rendelkezésemre. Nyelek egyet, halkan mondom: – De hát imént azt mondtad, hogy közelíteni kell a mai valósághoz.
– Képzeld el, hogy egy felhőn ülsz!
– Nem az Olümposzon. Hanem felhőn. Vagy már meghalt. Agydaganatban. Azért ül egy felhőn.
– Egy felhőn. Semmi művészet. Ez reklámfilm.
Úgy teszek, mintha érteném, felemelem a hüvelykujjam, felvétel indul. Jön a lány, én:
– Ó, hát- - -
A rendező ráüvölt a lányra: – Ne úgy gyere, mint egy postás. Te hülye picsa! Elegánsan gyere, mint egy ágyból- - - a fenét, már én is keverem; agyból kipattant istennő!
A lány megáll, elvörösödik, látszik rajta, hogy kisíján elsírja magát. Leül egy székre, a fejét rázza, felemeli a kezét, mintha bocsánatot kérne, vagy egy percet, hogy összeszedje magát. Feláll, fúj egyet, vagy szív, mintha égési sebet kapott volna. Int, hogy mehet.
– Ó – hosszan kitartom a hangot, mintha egy dalt dúdolnék az Abba legszarabb repertoárjából – óóó, hát mégis eljött a- - -
A lány elindul felém, a rendező vörös arccal felpattan, odamegy a lányhoz, ráordít: – Te hülye csaj, mondtam, hogy istennő, nem egy repedtsarkú!
A lány lerogy a másik ládára, sír, olyan dadogó zokogással, mintha csuklana.
Akkor már tudtam, hogy a rendező részeg, és valószínűleg élete nagy részét ebben az állapotban élhette le. Felálltam és eljöttem. nfl
