AMÍG ÍROK, addig sem kell az életem ügyes-bajos dolgaival foglakoznom. Amikor írok, sokszor úgy érzem, ugyanazt játszom a saját életemben, amit Popriscsin szerepében tettem, az Egy őrült naplójában. Csak itt nem lúdtollakat hegyezek; a laptop kivilágított képernyőjét nézem, közben a CD lejátszóból Rick Wakemen szól: a Yes hajdani billentyűse játssza Muszorszkij Gnóm tételét, rockos átiratban. Átélem most a gnómot is, nem csak Popriscsint, és olyan fürgén kalapálom a laptop billentyűit, ahogy Wakeman az orgonát. Félig az öntudatlanság szintjén követem a zene áramlását, a kezem által beáramlik a szövegembe is, itt van, két sorral feljebb. Bámulom a monitort, és mozgatom az ujjaimat, hogy bizonyisten nem marad le Wakeman gyorsaságától.
Szól a zene, kattognak az ujjaim a billentyűn. Jobban szeretem a bakelit lemezeket, nem nosztalgiából, hanem hogy olyan érzéki a hang, amikor a tű sercegve behatol a mikrobarázdák közé, az szinte erotikus- - - no, mondod talán magadban, ennek megint csak, mint a Mórickának, AZ jut eszébe. Vagy arra gondolsz, hogy megőrültem, mint a Popriscsin, pedig most nem is erotikus bakelitról, CD-ről szól a zene, de a CD-t is szeretem. Hogy fénylik a CD elegáns felülete- - - no, most meg azt mondod talán magadban, „mi vagy te, szarka, hogy szereted a fénylő tárgyakat?!” Nem, nem vagyok szarka- - - legfeljebb, ha a madárnevet megfosztjuk a becéző formától.
Iszonyú gyorsan írok, mozdulataimban nincs fölösleges elem, amióta eldöntöttem: úgy megtanulok írni, hogy jobb legyek, mint a mindig az aktuális hatalmi pártba igyekvő morális nullák. Akik a vezetőik életrajzait írják, és olyan intellektuális magasságokba onanizálják magukat, hogy azt hiszik elég az, ha nyelgyökig benne vannak a- - - nem a magyar nyelv ismeretében, de a vezetőik seggében. Oké, én meg gyakran ejtek hejes sírási hibákat, néha dacból is, mert a stílust tartom fontosnak, és a sorokat áttüzelő szenvedélyt. Időnként megfájdulnak az ízületeim: ez egy rosszul kigyógyított kullancsfertőzés emléke. Ilyenkor szüneteket iktatok be, néhányszor kinyitom és becsukom az öklöm, csuklómmal körkörös mozdulatokat végzek. Aztán gyerünk tovább, nincs pihenés, nincs megállás, az én koromban már nem lehet lazsálni, ki kell facsarnom magamból minden eddig lappangó írói értéket. Hogy egy éven belül jobban írjak, mint bekezdés elején képzeletben leköpött az irodalmi nagyeszűek (hogy kikre gondolok? nevek a szerk-ben). Reggel nem is zuhanyoztam, rögtön a géphez indultam, és most is izzadok cefetül: büdös vagyok, de mégsem annyira, mint egy hulla, szóval a dolgok alakulhattak volna ennél rosszabbul is.
Elhanyagolt külsőm nem olyan ciki, a rockzenészek közt például ez szinte követelmény. Két hete nem cseréltem lepedőt, a színe nem is fehér már, és szerves eredetű foltok tarkítják, emlékeztetve valamely alkalmi kalandomra. Csak az írás köti már le a figyelmem. Ez a megszállottság, mint minden ilyen – túlzó. Ahab kapitány üldözi így a fehér bálnát. A fehér bálna egyébként ugyanennek a szimbóluma: a megállíthatatlan szenvedély forrása, mert amikor már halva fekszik a bálna hátán Ahab, a kezét megemelinti egy tengerhullám, és azt a társai olyannak látják ezt, mintha a kapitány hívná őket magához. És követik őt a halába. De a szenvedély olyan is, mint az óceán fenekén az óriási polip. Félelmetes ereje van, tekergeti a rengeteg hosszú és sokfelé kinyúló lábát, és a sötétség mélyén halad. Valamerre. Feléd. Ez az élőlény mindenféle alakot képes fölvenni: lehet folyékony, mint az alkohol, gomolygó, mint a joint füstje. Akárhány lábát vágod le, mindig újra nő. Elpusztítani ezt a polipot senki sem képes, csak csillapítani a roncsoló hatását. Mert túlságosan erős, túlságosan mélyen él. Bevette magát a Te mélyedbe, uralkodik feletted, utánad nyúl valamelyik hosszú csápjával. És még azt sem tudni, hol helyezkedik el a szíve, hogy mint Szent György a sárkányt, oda döfjél neki. És ha ezt megérted, remegés fog el, mert akkor már tudod, hogy akármilyen messzire futsz, a polip utánad nyúl. Ne légy nyúl! bíztatod magad, de csak azért, hogy elmúljon a remegésed. De a polipot kurvára nem hatja meg a te könyörgésed, mert ez a lény előtt mindenki elveszti a nevét, arcát, és mindenkiből csak puszta árnyék lesz, test nélkül; árnyék oson a falon, test nélkül, árnyék kúszik az utca betonján, test nélkül. nfl
