NŐ KELL NEKEM! Szereztem egy rozoga Jolanda elektromos gitárt, áthúroztam jobbosra (nem féreérteni, nem politikai állásfoglalásból- - - bár, őszinténszólva nem az Orbán sebeztette meg gumival a bal kezem) s írtam egy gúnyos dalt, olyan Tancsapdásat, hasonlót, amivel rocker koromban ingereltem a környezetemet. Unatkozva pöckölgettem a gitárhúrokat, aztán a káoszból előbújt egy nóta, lejegyeztem, így szól a szövege:
mondtam nemrég:
nem akarok vékonyat
nem akarok kövéret
nem akarok olyat
aki cseszeget mindenért
nem akarok mérgeset
ne legyen ő gonosz
nem akarok édeset
se olyant
ki buzog
főznénk nagy cupákot
apákat kínálva
Kínába utaznánk
utálva világot
csillagot vadászva
rockot tolnánk együtt
s dugnánk is néha
úgy értem:
a hangláda stekkerét
be a konnektorba
Mondom, ezt a dalt nem pol-beat nótának szántam, de ha már a felvezetésben megemlítettem azt a rendőrattakot, akkor hozzá teszem azt az allegóriát (vagy metaforát? nem tudom, nem vagyok értelmiségi, de ti majd értitek, mire gondolok), hogy: ha a villám belecsap a fában, és belobban a préri, csak úgy tudod kivédeni a tűzvészt, ha magad is tüzet gyújtasz. Tüzet kell gyújtani a tűzzel szemben: ha összeérnek, mindkettő kialszik. Az indiánok, akikkel kanadai tartózkodásom alatt kapcsolatba kerültem, így védekeztek anno az ellen, ha a fehérek rájuk gyújtották a prérit. Jogos az efféle eljárás – szembe menni a genyasággal. Mert a két genyaság kioltja egymást. Talán ha ama indokolatlan támadás nem ért volna, nem tudtam volna teknőccé változni: kemény páncél a pépes belsőn. Így lettem radikális szóhuligán, számkivetett, peremen élő félighajléktalan (nekem még ez sem sikerült egészen); olyasvalaki, aki arra vágyik, hogy tanítvány legyen és megmutassák neki a helyes ösvényt a Parnasszus felé. Egy idős ápolónő tart még életben, kinek neve Literatúra (hisz úgy hangzik, mint egy női név- - - de nem hozzá írtam a fenti dalt). nfl
