REGGEL FELÖLTÖZTEM, hogy elmegyek valamelyik “rókalyukba”. Ez a pincekocsmákat jelenti. De még előtte bementem a templomba. Ez olyan dolog, mint mikor megmosakszol, mielőtt mocskos dolgokat vennél a kezedbe. De nem csak ez. Bevallom neked, adni akartam Szent Adalbertnek egy ezrest, hogy visszakaphassam a feleségemet. Hátha közbejár Istennél. Ezt a nagyanyámtól láttam. A nagyanyám mindig fekete fejkendőben ment a templomba, és mindig adott a templom védőszentjének pénz, hogy teljesüljön a vágya. Ez olyasféle korrumpálás, mint mikor a szülész-nőgyógyásznak borítékot adunk, hogy simán vezesse le a szülést. Majdnem olyan.
Előző nap volt Szent István, sokan voltak a templomban. Éreztem a tömjén szagát. Állítólag a Sátánt tartja távol. Ismered biztos ezt a szagot, ezt a sajátosan nyirkos, poros, édeskés szagot. Van benne gyertyaviasz, tömjén, és még a képzeleted az egérszagot is odahozza. A közmondásos templom egere, ugye. Minderre a misék alatt rátelepszik a hívők szappanszaga, vagy épp annak hiánya; az élet és halál szaga, összekeverve. A bebalzsamozott, mozgó tetemek szagát érezheted a templomban.
Amikor beléptem, épp akkor hördült fel az orgona, asztmásan zihált. És abban a pillanatban, rögtön a vastag tölgyfaajtóban nekem jött egy kölyök. Egy csaj után fordult meg, ezért nem látta, hogy bejöttem. Nem igazán a templomot gondolom a csajozás megfelelő terepének. Rá is szóltam. Azt mondta, bocsánat. Egy kis fazon volt, és a fülével volt valami. Mintha már láttam volna valahol. Ezt a kölyköt, és ezt a fület.
Édeskés kriptaszag, az ünneplő ruhák zizegése, s mindehhez a ziháló orgonaszó. Szederjes bőrű, sütőtök arcú férfi állt meg mellettem, jó öltözött, és olyan kellemes házipálinka szagot árasztott, hogy ha nem lett volna olyan gusztustalan az arca, szívesen beszívtam volna a lélegzetét. A fölső ablakon áttetsző fény áramlott be, amit hajlamosak vagyunk Isteni eredetűnek hinni. El kell hinnünk, hogy ennek a misztériumjátéknak, furcsa színházi előadásnak értelme van.
A mise után a perselybe raktam a vesztegetés összegét. Kimentem a templomból, olyan érzéssel, mint aki lemosta a kocsiját, és elégedett ettől. Elindultam a kocsmák felé. Mélyen kezdtem, a földszint alatt: végigbarangoltam a bűzbarlangokat, pincekocsmákat. Később a felszínre keveredtem, az olcsó csehók szintjére. Az egyikben elidőztem. Alig lézengett benne néhány ember, a vécés néni egy harminc év körüli, viszonylag szép nő volt. Ölében egy kis kütyü (MP3?4?5?), zsinór vezetett a füléhez, fülhallgatón keresztül zenét hallgatott. Nevezhetjük fejhallgatónak is: pánt ívelt át a feje búbján. Technóval védekezik a vécéből esetleg kihallatszó hangok ellen, bár az a zene valószínűleg szarabb. Még mindig az ajtóban álltam. Összeakadt a tekintetem a vécés nővel, de hamar levált rólam. A pultnál két beesett arcú férfi könyökölt, a poharukat bámulták, mintha nem is együtt lennének. De ahhoz túl közel álltak egymáshoz, hogy ne együtt legyenek, tehát egészen biztosan együtt vannak, csak ők sem tudják, hogy miért. A pult mögött egy gyermekarcú, rikítóan festett vörös hajú pincérlány támasztotta seggével a plexit. Valami könyvet olvasott. Amikor lapozott, izgatottan megnyalta a száját. Még álltam darabig az ajtóban, aztán kifordultam az utcára, s tovább mentem.
A pubok, drinkbárak és kibelezett romkocsmák színes kavalkádjában interakcióba lépem néhány nagyfröccsel, de nem jött a boldogságos részegség. Egyre ingerültebb lettem, mert ha az ember rosszkedvűen kezd neki az ivásnak, abból semmi jó nem származik. Akkor a mámor nem a jókedvbe, de az egyre mélyebb rosszkedv felé viszi.
Kimentem a sétálóutcára, ami szintén lehangoló látványt nyújtott, talán azért, mert hiányzott az emberáradat. A sétálóutca sétáló nélkül nem az igazi, ugye. Egy meredek lépcsőn felmentem a másik utcára, ahol még kevesebben jártak. Fényes nappal is sorozatgyilkosnak való hely. Talán szakmai ártalom, hogy mindent így ítélek meg- - - vagyis, ítéltem meg, amíg még nyomozó voltam. Az egyik bolthelyiségből ráncos, lógó hajú csaj jött ki, és rázni kezdett egy rongyot, utána megszagolta a kezét, és már rongyolt is vissza a boltba. Egy nappali bár előtt mentem el, odabent minden homályos, csak a kirakat ablaka világított, mögötte pedig, a félköríves pultnál néhányan ültek, akik valószínűleg ott töltötték a napot, meg az éjszakát is. Az utcára nyíló kis ablakban vettem egy szottyadt hamburgert, leültem a beton virágtartóra, amiből kipusztult a virág, s megettem. Utána ott ültem még darabig. Nem tudtam, mit csináljak, nem volt tennivalóm, és már csak idő kérdése volt, hogy a gondolataim ismét kikerülnek az irányításom alól, és a volt feleségemnél kötnek ki. Felálltam. Tovább mentem tétován, ahogy a vízi hullát viszi a sodrás.
A sarki bódéban vettem egy újságot, leültem egy padra, szemben a Földalatti kijáratával.
Itt ültem, amikor másodszor megláttam. Azt a kis faszit, akit már valahol- - - talán többször is, talán a trolin- - - meg a templomban. Az utca túloldalán jött, ismered te is ezt: amikor valaki bámészkodik, ácsorog, ténfereg, mintha nem is lenne ott, mintha eltévedt volna. Lerí róla, hogy nincs semmi célja.
Végiglapoztam az újságot, volt benne: letartóztatás, amit a rendőrség a nyomozás érdekében- - - A szerkesztők átlátták, hogy az embereket nem igazán érdekli, mennyire aktuális egy gyilkosság, így ha nem adódott új, előszedtek egy korábbit, néha egész a Fenyő-gyilkosság újramelegítéséig. No, végre egy friss, és elég blikflangos: „Földarabolta a feleségét a hentes, és kicsontozta.” Fölháborító, mennyire unalmassá váltak a gyilkosságok manapság. Csupa darabolás. Nyoma sincs már a jó öreg mérgezéseknek. Pedig mennyivel kulturáltabb dolog volt, amikor azok az öregasszonyok, szép lassan adagolva az arzént, megmérgezték a férjeiket. Talán csak akkor lehet igazán rávenni az emberiséget, hogy kulturáltan öljön, ha megfenyegetjük a templomban, hogy a pokolban fog érte pörkölődni. Persze volt a boldog békeidőkben Kudelkáné is, aki kosárban vitte a férje fejét- - - De hát, ami manapság van, hogy feldarabolja, megfőzi, megeteti. Tudjuk-e pontosan, hogy az iménti hamburgerben mi volt. Jobb nem belegondolni. No, ezért mondom.
Gondolom, mostanra már kialakult rólam egy kép a fejedben: középkorú faszi, még viszonylag ép fogakkal, de akit elhagyott a felesége, és ettől olyan elveszettnek érzi magát, mint az a kutya, akit nem visznek magukkal, amikor nyaralni megy a család. Valamikor ismertél, de mára jócskán megváltoztam, voltam jó passzban, meg rosszban, de főleg jóban, azért jut most nekem a rossz, mert az élet igazságos, az Isten pedig megvesztegethetetlen. nfl L I B A B Ő R (34. -35. oldal)(Az elmúlt héten posztolt részek esetlegesen voltak kiragadottak. A többit majd a könyvben. A harmadik szálat azért nem bontom ki, mert akkor nagyon sok titkot elárulnék, ami nem tesz jót ennek a műfajnak. Hétfőtől visszatérek a napi események ki-esszézéséhez.)
