A JEGYPÉNZTÁRBAN (abszurd egyperces). A folyosón sokan vártak. Körben ültek, a fal melletti székeken. Kifejezéstelen, üres tekintettel néztek maguk elé. A jegykiadó egy plexi mögött ült, negyvenes asszony, átlagos. Sz. városba szeretnék egy buszjegyet, mondtam, s a plexi alatti résen egy tízezrest dugtam be. Euróban kell fizetni, szólt ki a hölgy, gépi hangon, egy recsegő hangszórón keresztül. Olyan hang volt, ahogy a gégerákkal műtöttek eszköze szól. Oké, mondtam, és benyújtottam egy ötveneuróst. Nem tudok visszaadni, mondta, és hogy majd elmegy a másik irodához felváltani. Felállt, és elment.
Másnap visszajött. Egy postabélyeget dugott ki a plexi alatti résen. Kérdem tőle, hogy ez mi. Azt mondja: hát nem bélyeget akart venni? Nem, mondom, jegyet Sz.-be. Bocsánat, mondja, és visszaveszi a bélyegeket. Vártam, hátha a pénzt visszaadja, de nem adta vissza. Rám reccsent a hangszóróból, hogy parancsol még valamit a bélyegen kívül? Ismét mondtam neki, hogy Sz.-be szeretnék utazni. Jó, mindjárt adom a jegyet. Vártam. Ő felállt és átment a virágüzletbe, ami a folyosón volt. Vett egy csokor virágot, visszajött, és letette elém a plexi másik oldalára. Maga mire vár, kérdezte. A jegyre, válaszoltam. Ja, maga az, tessék, mondta, és a kezembe nyomott egy jegyet. Furcsa jegy volt. Nem is hasonlított menetjegyre. Ez mi, kérdeztem ugyanúgy. Hát a sírhelyet igazoló parcellajegy, a sz.-i temetőbe. De hát én buszjegyet akartam, mondtam most már ordítva. Ne ordítson, mert idehívom a biztonságiakat, reccsent rám a hangszóróból. Maga téves helyre jött, ez a temetkezési vállalat sírhelykiadó irodája. Elcsodálkoztam ezen, aztán kérdeztem, hogy visszaváltható-e a jegy. Nem, reccsent rám gépi hangon, és kikapcsolta a mikrofont. Leoltotta a villanyt. A kupéban sötét lett. De láttam, hogy ott ül a nő a sötétben, és engem néz. Megfordultam, hátha a váróteremben ülők mondanak valamit. Hogy talán osztoznak a felháborodásomban. De azok már oszlásnak indultak. Úgy értem: felálltak, és szétoszlottak a peronok irányába.
Mivel busszal nem tudtam elutazni, lóháton vonultam be Sz.-be, mint Horthy. Csak az enyém fekete volt. nfl
(Kundera azt tanácsolja A FÜGGÖNY című „regényíró tankönyvében”, a 88. oldalon, hogy a fiatal író írjon le 2-3 oldalt, minden racionális ellenőrzés nélkül, majd olvassa el, és húzza ki a felesleget. Kundera szerint így lehet írás közben becsatornázni a tudattalant. És absztrahálni a szöveget. Fiatal író vagyok, tehát a fenti egypercesemet e tanítás szerint írtam.)
