Riportok a kanadai vadonból

KRASZNAHORKAI  LÁSZLÓ, Sátántangó. Megmondom az őszintét: nem nagyon szagulom az intellektuális irodalmat. Asztat nem. Pl. Thomas Mann kisregényeit (Márió és a varázsló; Halál Velencében) nagy élvezettel többször is elolvastam életem során, de a Varázshegy közepéről (kb. 2500. tengerszint feletti magasságból, és a 300. oldalról) úgy visszafordultam a völgy felé, mint aki tökre elfáradt ebben a tüdőszanatóriumi sztoriban. Ha meglátok egy többszörösen bővített mondatot, melyen mint a szőlőtőkén, csüngnek a mellékmondatok s ágaznak el a gondolatok, elirányítva pontosvesszőkkel (amikről tudjuk, hogy hermafrodita írásjel; pöcse és puncija is van), többnyire olvasatlanul teszem le a könyvet. Amikor 30 évvel ezelőtt a feleségem főszerepet játszott egy Tarr Béla filmben (s milyen jó volt benne!) aminek forgatókönyvét  Krasznahorkai írta, és a kongresszusi központban tartott bemutatón bemutattak minket egymásnak az íróval, az első gondolatom az volt: de szép férfi! Nem volt soha OLYAN hajlamom, de ha lett volna, nem tiltakoztam volna az ösztönök parancsa ellen, bár az a MÁSSÁGOM, hogy vadásznak születtem, több ostoba kirekesztést és  ellenségességet irányított felém, mintha meleg lennék- - - de vissza a témához, rögtön megfogott K. gyönyörű tekintete, férfiasan arányos arca, amilyen férfiszépséget csak Nagy László fotóin látni. De amikor a remek Kárhozat című filmben Székely B. Laca elmondja azokat a bonyolult filozofikus mondatokat (hogy a csába tudta megtanulni!) akkor eldöntöttem, hogy soha nem veszek a kezembe K. könyvet (ebben a mondatban a „K” nem kurva könyvet jelent). Aztán pár évvel ezelőtt megtörtem a fogadalmamat, amikor elolvastam a transz-szibériai vasútról írt útikönyvét (magam is vágytam Ázsiába utazni), és nagyon tetszett, akkor vettem rá magam, hogy elolvassam a Sátántangót. Elsőre olyan volt, mint egy nehezen emészthető étel, vagy egy dupla vodka, ami csak később árad szét az ereidben, jó érzést okozva. Ezen a  hétvégén újra elolvastam, és másodjára adta ki igazán az erejét. És milyen szelíd vádirat a politikai közélet felé az a tény, hogy a 30 évvel ezelőtt megírt sivár világ nem hogy változott volna- - -  vagyis változott, csak még sivárabb lett! Ebben a regényben az Ormánság jut eszünkbe (ami még nem a világ vége, de már odalátszik), vagy Kavilló nevű falu, vagy más olyan lepusztult  hely, ahol korábban kastély is volt, és nagyjából ép közösség, de mára csak a vakolat pereg a sziksós falakról. Olvassátok el. Nem lesz jobb kedvetek, de rosszabb se. Mert nem intellektuális regény, hanem remekmű. nfl