A SZENVEDÉLYEK BETEGSÉGE. Sokan emlékeznek még arra az esetre, amikor egy hajléktalan-drogos-piás-pszichés beteg a villamos alá rúgott egy idős asszonyt. A másnap megjelenő egyik napilapban, az erről szóló tudósításban – megszámoltam – kilencszer írták le azt a szót, hogy „hajléktalan”, és egyszer sem, hogy pszichés zavar, vagy elmebaj van a dolog hátterében, és az amúgy magasan kvalifikált, két diplomás értelmiségi srác azért került utcára, mert a hatalom bezárta a Lipótot, utcára szórta a betegeket, hogy az értékes ingatlant tized áron adhassák el valamelyik tűzhöz közeli havernak, aki utána százszoros áron adhatja tovább egy arab „fáraónak”. Mondom: kilencszer írták ezt le – ha más okból nem szolgáltak volna rá, hogy a hatvanadik születésnapjukon utcára tegyék őket is, mármint ezt a lapot, aminek megszüntetése ellen amúgy magam is tiltakoztam – hát ez volt az egyik bűnük. Az a sínek alá rúgás vitathatatlanul bűncselekmény volt, bűnről egyetlen ízben esett szó abban a tudósításban. Hogy egy olyan ember követte el, aki nem beszámítható. Ezt a tényt csak mellékesen, egyszer említette meg a cikkíró – de hogy hajléktalan volt, azt kilencszer. Nem aránytalan ez? s mi más, ha nem a hajléktalanok elleni uszítás. Nagyon sok hajléktalan azért került utcára, mert egy élet gürijével házat vett, amit aztán a váláskor az asszony lenyúlt tőle. Persze legalább ennyi, aki önhibájából kerül margón kívülre. Mint rosszmagam is, annak idején. A rossz döntésekért fizetni kell. Mindért. És nincs bocsánat, nincs még egy esély.
Az a pár hónap alatt, amíg magam is az utcán éltem, találkoztam drogosokkal, s még ha nem is vettem részt a repülésükben, a sorsuk és múltjuk érdekelt. Piásokkal is rendszeresen leültem, és egy-egy padon hallgattam a történetüket, és bár némelyikük – magamat is beleértve – hajlamos volt arra, hogy a pad alá igya magát, de ettől még megmaradt bennük valami olyan mély erkölcsiség, amilyenre számos politikus büszke lehetne. Az biztos, hogy ha egy másik homlesz kér tőle egy falatot, azt sose mulasztja el átadni, vagy egy kortyot a borából- - - de nem képes lemarkecolni a buszon alvó nyugdíjast, amit mostanában gyakran látni a köztéri felvételeken. S mivel a felvételek többnyire éjszakaiak, valószínűleg azért sötét a markecolók bőre (?). Általában azokból lesznek a szenvedélybetegek, akik képtelenek elviselni, hogy a világ nem felel meg az ő eszményképeiknek, s hogy némely politikusok keze mocskosabb, mint az ő kukában turkáló mancsuk. És az ilyen szerek menekülési útvonalat kínálnak nekik, hogy ne kelljen elviselni a világ mocskát. És aki egyszer elindul ezen az úton, az mindent elveszít, mert nem akarja magával cipelni a múltját, ami emlékezetné őt arra, hogy mi is volt az, amit ő annyira eszményített, és hogy ez az eszmény milyen hamis volt. Aki NEM hajlamos a szenvedélybetegségekre, abban van valami mély cinizmus és pragmatizmus, ami képessé teszi őt arra, hogy elviselje a fonákságokat. Sokszor látni az utcán részeget, bele köt az élő fába – így, szó szerint – a fákkal perlekedik, és még a szélmalmokkal is perlekednének, ha még lenne olyan. Ezek a Cervantes-i fantaszták többnyire kaptak a világtól valami vélt vagy valós sebet, és azt folyton „elvakarják”, mint J. A., de az un. „egészséges” emberektől eltérően képtelenek elviselni, hogy a világ ilyen, és vállat vonva menni tovább. Az alkohol és drog, bár nem old meg problémát, sőt mindent elront, de általa egy tiszta, steril, tökéletes világba repül az ember, vissza, a fertőzetlen ős-múltba. És amikor kitisztul a feje, akkor jön az oktalan lelkiismeret-furdalás, pedig erre azoknak lenne okuk, akik cinikusan növesztik magukra a vastag bőrt, anyagilag és minden más formában.
Idén már nem írok nektek, Barátaim, majd jövőre talán vidámabbakat. BUÉK. nfl