Riportok a kanadai vadonból

Hosszú az út Impotenciába. Verne után szabadon, kiverve fejemből minden bús gondolatot, írnám meg a férfiasság elvesztésének nagy eposzát. Poszáták hangján dalolnék arról, milyen vidám dolog egy férfi életében, ha maga mögött hagyva nemiségünk álló szimbólumát és annak minden hétköznapi problémáját, már csak a semmire sem használható fütykösünk gyűrődik az ágyékunk előtt. És bizony megszervezném a Fonnyadt Fütyik Fesztiválját – e tojásdad alliterációt kár lett volna kihagyni – és az Andrássyn vonulnánk fel, seggünket riszálva, és a Majsai Gábor énekelné a mozgalmunk dalos átiratát: Öreg járgány szívatóval SE indul. Én vinném a lobogót: rajta egy kókadt fa(llo)sz és egy félbetört Viagra (mely gyógyszergyár sok pénzzel szponzorálná a mozgalmunkat). Sok impotens sorstársam comingoutolna és követné a lobogómat, mert amikor a férfinak nem áll föl, akkor a férfi már csak egy zombiféleség, mert a feleség is csak arra köll már, hogy legyen ki kimossa a húgyfoltos gatyát. Erről írja Schopenhauer, hogy ha a szexuális ösztön kialszik az emberben, azzal együtt az élet igazi magja is elsorvad, elolvad, mint szádban a jégkrém (a hasonlat már saját). És még ezt is írja a nagy pesszimista: “Az élet egy színházi előadásra hasonlít, amelyet élő színészek kezdenek játszani, de az ő ruhájukba öltözött automaták fejeznek be.” De jöhet az Avoni Hattyútól is az idevágó rész: “Színház az egész világ, és színész benne minden férfi s nő, fellép s lelép (és a végén)  a tönkremenés” (de szerettem ezt játszani! az Ahogy tetsziket, akkor, ott, amikor még nem fájtak így ezek a szavak). És a végén bekopogtat az férfiemberhez a legvonzóbb konzumhölgy, ms. Impotencia, hogy megajándékozza egy fellációval. nfl