Riportok a kanadai vadonból

S Z Í N É S Z E K    A    T É V É B E N . A szerkesztők szemében minden jel szerint még fontos figura a színész. Olyan fontos, mint egy virágváza a stúdió asztalán. Ha nem is mond nagy dolgokat, a háttértévéző tekintetét legalább pár percre odaszippantja, és ennek van némi reklámértéke. Annyi figyelem talán felé fordul, mint egy főzőműsor sztárvendégére. Fűszeres recepteket ajánlanak, és általában előre kiszámítható mélységben és tartalomban nyomják a közhelyeket. A politikába nem folynak bele, leszámítva azokat, akik minden kurzusban ott állnak az emelvényen, vagy akik a miniszterelnökkel fociznak. Ez mindenkinek megfelel, nagy vizet nem zavar, csak a felszínt piszkálgatja, mert a médiaipar már rég nem komolyan vehető, majdnem annyira margón kívüli, mint a prózai színészet társadalmi státusa. A festett szőke, hájas, mint egy pap egy olyan darabban, ahol a rendező típusban gondolkodik, nem figurában. Nyálasan, bocs, elütés, nyájasan mosolyog, mint egy árvaház pedofil igazgatója. Pár évtizeddel ezelőtt egy D-t szúrt a nevébe, attól kezdve a szakma Dézsának hívja. Egyszerre nyal be a rendezőnek, az igazgatónak meg a szerzőnek. Elégedett a világ menetével, semmi megváltoztatnivalót nem talál benne. Ahogy harminc évvel ezelőtt, párttitkár korában sem. Ide nyal, oda nyal. Milyen gazdag a mi nyelvünk, fürge és pontos, altesti tájakon is. Édes anyanyelvünk. Játék és muzsika tíz percben. nfl