ESTERHÁZY. Ahogy lassacskán csitul, mint a gyulladás, a halálakor érzett fájdalmam, úgy tolakszik bennem az indulat. Hogy a magát jobboldalinak mondó magyar értelmiség ugyanúgy nem értette meg E. P. nagyságát, amennyire félreértették őt a (rendelj ide egy számodra adekvát jelzőt) ballibesek. Akik csak E. P. könnyed, szabad szellemébe szerettek bele, de többségük, főleg a politikai haszonlesők, nem férkőztek gondolatainak magvához. Például TGM is azt fosta a szájával, hogy nem született a rendszerváltás után eredeti és fontos írásmű; valószínűleg elkerülte a figyelmét a Harmónia, meg a többi, egészen A bűnös című mini-thrillerrel bezárólag. A jobboldali holdudvar (egyszer majd valakinek bocsánatok kellene kérni a Holdtól, hogy ilyen gyanús társaságokba citálják) is többnyire leragadt E. P., hazugságbeszédet megvédő, szerintem is elhamarkodott megnyilatkozásánál. Bevallom, tíz évvel ezelőtt, az inkriminált beszéd kiszivárogtatása után magam is két évig nem vettem kezembe E. P. könyvet. De nemrég ELOLVASTAM azt a szöveget, amit már nem terhelt a ki?hol?kiknek? előítélete. És most már magam is úgy gondolom, hogy annak a figurának a beszéde, akit én, belátom, sarkosan a közélet legundorítóbb férgének tartok (de hát senki ne várjon tőlem behízelgően gömbölyű mondatokat), úgy gondolom, hogy az a beszéd, mint SZÖVEG, retorikai bravúr. Tehát: E. P. helyesen dicsérte meg. Az egyensúly végett kimásolom a 2003-ban megjelent Kalauz kiadványból E. P. két mondatát arról a figuráról: „Ha Gyurcsánynak volt felelőssége, és volt felelőssége, annak súlyát örökre cipeli” (145. oldal, fent). Írta ezt 3 évvel ama rendőrattak előtt, amit a közélet legundorítóbb férge telefonon irányított, amiből látszik, hogy a fenti mondatot nem is erre a bűnére vonatkoztatta. Mai jegyzetem végén ismét elmondom azt a 15 évvel ezelőtti esetet, amikor Kotorban nyaralva megtudtam, hogy E. P. a közeli Budvában dedikál, mint a „leendő irodalmi Nobel-díjas” (így mondta be a helyi tévé), azonnal kocsiba vágódtunk, dugó, lekéstük. És akkor még nem lehetett tudni, hogy a 2002-es irodalmi Nobel-díj már előre le volt lobbizva egy másik magyar író számára (ismétlem: magyar író! mielőtt a minden szóban kódolt antiszemitizmust gyanító éber ballibesek csuklani kezdenének). És amikor júniusban E. P. kikelt a betegágyából, hogy felolvasson a Könyvhét megnyitóján, az olyan volt, amikor Don Quijote felkel a halálos ágyából, hogy még egyszer, utoljára elénekelje, hogy: „… győzni, hol nem győztek még… a fájdalmat eltűrni némán…”. Vagy, amikor Cyrano haldokolva kardot ránt a Gonoszság ellen. nfl
