EGY VAJDASÁGI LÁNY, 25 éves, arról beszélt tegnap a tévé Vetítő műsorában, hogy bár itt szerezte a diplomáját, és ide települt át, mégsem érzi magát itthon. Innen üzenem Szakács Melindának: 1. Mivel tudom, írsz is, legyen segítségedre a hontalanságod érzete, mert attól tömörebbek és keményebbek lesznek a mondatok, könnyebben átütik a visszautasítások falát. 2. Én 41 éve jöttem el a szülőföldemről a hazámba, és pár év megszakítással az óta itt élek, de ez a hosszú idő alatt egyedül a Nimród szerkesztőségében nem éreztették velem azt, hogy idegen vagyok. Pedig a nagyapám két világháborúban harcolt magyar tisztként, apám magyar tanár volt, én is elég jól megtanultam a magyar nyelvet, mégis örökké az identitásomat keresem. Mert 96 évvel ezelőtt valakik úgy döntöttel, hogy az a falu, ahova kiköpött engem a sors, 20 km-el a trianoni határ túlsó felén legyen. Idegen voltam a jugóknak, szerbeknek, de az ottani magyaroknak is, akik azért gyűlöltek, mert annak idején eljöttem, pedig ők is eljöhettek volna, de gyávák voltak ahhoz. És én akkor jöttem el, amikor még ott jól ment mindenkinek, és azért jöttem el, mert ezzel akartam dacosan jelezi: nem veszem figyelembe a mesterséges határokat. Mindegy, felejtsük a sebeket. Annyit mégis kaptam ettől az örök nomád hontalanságtól, hogy minden regényemben megjelenik az identitás keresése. Most a HOLDVILÁGNÉZET című, eddig még meg nem jelent regényem nyitó soraival köszönök el péntek reggel 9-ig.
Gyerek voltam, apám piros szemű fehér nyulat nyúzott, egy faágra volt felkötve a test, alatta a kibomlott belei hevertek. Így szóltam apámhoz:
–Apa.
– Igen…
– Mi magyarok vagyunk?
–Igen.
–Akkor mi Magyarországon lakunk.
–Nem. Jugoszláviában lakunk.
–Akkor mi jugoszlávok vagyunk.
–Nem… vagyis, papíron. Nincsenek jugoszlávok. Különböző népek vannak. Akik papíron jugoszlávok.
–Milyen papíron. Mutasd meg.
–Az valahol Franciaországban van.
– Mi van?
– A papír. Ha van.
Itt elakadtunk, mindketten belegondoltunk. Apám kifordította a nyúlbőrt, nézte. Véres-hártyás volt a bőr. Apám figuráját egyébként legjobb lesz rövidre zárnom, és elpaterolnom a fatert, ahogy ő is elpaterolt engem pár évvel később, hogy megszabaduljon a velem való problémáktól. Én is megszabadulok most tőle, és nem kell mindenféle jellemvonásokkal bíbelődnöm, amivel felruházhatom őt. S mivel ebben a regényben apámnak különben sincs sok szerepe, nem fontos a neve, mint ahogy a foglakozása sem, mert valószínűleg többé nem esik róla szó, vagy legfeljebb csak a történetem elején néhányszor. Vissza a nyúlhoz.
–Azért nem vagyunk Magyarországon, mert elüldöztek minket onnan? – kérdeztem, és gyanakvó kíváncsisággal néztem apámra.
–Nem. Mi nem mentünk sehova.
–Akkor mégis Magyarországon lakunk.
–Nem!!
–Mért kiabálsz? Nem én akartam, hogy…
–Jó, nem kiabálok, csak…
–Értem, Jugoszlávia megszállta és elfoglalta Magyarországot.
–Nem. Vagyis, nem így pontos. Magyarország szállta meg Jugoszláviát, miután megnemtámadási szerződést kötött vele. Utána elcsatoltak minket.
–Mit csináltak? – kérdeztem riadtan, és apám nadrágszíjára pillantottam, amit pár nappal korábban lecsatolt, és megvert vele, mert ellógtam otthonról, és amikor a szomszéd faluban megtaláltak, azt mondtam, hogy világgá akartam menni. – Mit csináltak?!
–Mindegy. Elégedj meg azzal, hogy magyarok vagyunk.
Nem kérdeztem többet, és semmit nem értettem. És ez így van az óta is. nfl
