Éjjel, mint sokszor máskor is, az utcákat jártam. Szemeim egy neon fényreklámra tévedtek. Meg volt világítva a holdfénytől. A ködön keresztül ki tudtam betűzni az építményen lévő szöveget: EMBERI HÚS. Amikor odaértem, láttam, hogy a vörös neoncsövek közül néhány kiégett. A fényreklám ezt mutatta (volna, ha nincs kiégve pár képcső):
D E C E M B E R I H Ú S K Í N Á L A T U N K
Hazamentem, bekapcsoltam a tévét: Figyelem, a nyugalom megzavarására alkalma riport következik, egy budapesti húsboltban őrizetbe vették a hentest, mert megalapozottan gyanúsítható, hogy meggyilkolt bevándorlók húsát mérte ki. Akik valahonnan jöttek, senki sem kereste őket, nem hiányoztak senkinek.
Csatornát váltottam: ott is valami horror ment, vagy dokumentumfilm az emberevőkről.
((EGÉSZ BIZOSAN 100 SZÓ. Egyébként Augusto Monterrosonak van egymondatos novellája is (s persze Örkénynek kétszavas: “Túlélsz pöcök”), Monterroso egymondatosa pedig így szól “Amikor fölébredt, még ott volt a dinoszaurusz.” Ennyi az a történet, amiből megtudjuk, hogy lehetséges a lehetlen is, hogy egy kihalt őslény áltéléphet az álom valóságából a tárgyias valóságba, és csak bámulhatunk, hogy a múltból mi minden maradt ránk, repülő ikarosauruszok, és más csodák, és nem csak a képzeletünkben jelenik meg, de a valósgban is azok számára, akik ott voltak abban a pillanatban, abban a valóságos városban, New Yorban, amikor szárnyas ikarosaurusok repültek bele a tornyokba, mint éjszakai pillangók a gyertya lángjába.))
