1. A nagyszüleim ötven évig éltek itt, most költözniük kell. A házukra lebontás várt.
- Majdnem itt maradt! – riadt a nagyanyám, hangja kongott az üres házban.
Levette a falról a tavalyi naptárt. Összehajtogatta, eltette. A rajzszögeket is. Elindultak a kijárat felé. Megremegett a nagyapám válla. Köhögéssel leplezte.
- Jól zárd be az ajtót! – szólt vissza a nagyanyám.
Még egyszer szétnéztem a házban. A csupasz falon kormos kályhalyuk. Elindultam, zártam, a kulcs sikított a zárban. A két öreg kifejezéstelen arccal ült be mellém a kocsiba. Követtem a teherautót. Belenéztem a visszapillantó tükörbe. A ház már csak egy szürke pontnak látszott. Már csak egy pont. Pont.
2. A hajléktalanok padokon ültek, lábuknál kétliteres flakonokban bor, danolva igyekeztek túlharsogni a város zaját. Később a városvezetés kipaterolta őket a Belvárosból, de az egy másik történet. Hamarosan a dísznövények úgy virágoztak a tereken, mint a korrupció. Az idő szerint taxis voltam, még jóval az uber korszak előtt. A Suzuki öreg tengeralattjáróként, zakatolva szelte a budapesti éjszakát. Nagydarab fószer szállt be a kocsimba.
– A pénzét kérem! – mondta, és kést szorított a nyakamhoz.
Mindig tartok kést az ülés mellett. A nyakába döftem. Amikor a penge áthatolt a porcon, halk csikorgást hallottam, aztán egy sziszegés következett, mint a nyálelszívó hangja a fogorvosnál. Hívtam a rendőrséget.
