A KÖLTŐ. Rohant a férfi, iszonyú dühvel, át a gáton, neki a vasúti pályának, fájdalmában és iszonyú haragjában csikorogtak a fogai, a szakadék felé vágtató, fékezni képtelen szerelvény acélcsörlőí csikorognak így, káromkodott, a kurva anyátok, ti szarházi tetvek, ti aljas és szennynes gazemberek, kitaszítottatok, ti rohadékok. És egyre nagyobb lett a költő, fölé magasodott mindennek, már nagyobb volt tízer is, mint a szerelevény, de csak rohant felé, hogy a homlokával letaszítsa pályájáról a szerelvényt, mely közeletett a homloka felé, és akkor a költő iszonyú ordítással csapta a fejét a mozdonynak… a kisfia pedig sírva kérdezte:
– Apu, mit csináltál már megint a játékmozdonyommal?!
((Szárszónak is 1 a vége.) (Az érdeklődésre való tekintettel elárulom, hogy a tegnap posztolt, A RENDEZŐ című százszavasom – a levegőben járást leszámítva – megtörtént Miskolcon a III Richárdban, Rudolf Peti volt Richárt, én Buckinham, a rendező nevét fedje jótékony homály.))
