a SAUL FIA sikerének tiszta szívből örülök, elsősorban azért, mert radikálisan új filmnyelvet használ. Ha a magyar színházművészet is olyan bátor lenne, mint a Jeles, nem lenne 50 évvel elmaradva a világ színházművészetétől (bár ez már így volt a múlt században is, nem tegnap óta lett ilyen penészszagú). De nem kellene már elfelejteni a múlt századot?, legalábbis ilyen értelemben, mint holokauszt, meg fasiszták, meg komcsik. És ha megkérdeznénk, mi ösztönzi őket, hogy erről csinálnak filmet, már-már a tautológia határát súroló válaszokat kapnánk, nagyjából ilyeneket: azért csinálok erről filmet, mert már tavaly is erről csináltam filmet, és már akkor is bejött. Ha állandóan erről beszélünk, akkor nem igazán érte meg évszázadot váltani. Ha így áll a helyzet, akkor a 20. századnak még kurvára nincs vége. És ezt úgy mondom, hogy ismétlem: örülök a Saul sikerének, láttam is, jó film, nagy összegben fogadnék az Oscarra is. És nem is kell elfelejteni a tragédiákat. Csak a sok, az kontrába megy. Tegnap pedig láttam itt a FBon, hogy a Lovasíjász is sikeres, ennek is örülök, még nem láttam, majd fogom látni. Pedig az más pályán fut, egy dokufilmnek nehezebb 100ezret csinálni. nfl
