Riportok a kanadai vadonból

A  BEÉRKEZETT  FÉRFI,  HA  MŰVÉSZ.  Az a legnagyobb csapás, ami érhet egy férfiszínésznőt, ha elhiszi, hogy  Ő  AZ.  Bármely korban elérheti ez a művészt. Külső megnyilvánulásaiban hibernált béka állapotára hasonlít. Mondom, nem függ ez kortól, láttam én már huszonöt éves színészeket, olyan steril állapotban, mint a fagyott kutyaláb. Tünetei: a csökkent szellemi és fizikai mozgáskészség; az igyekezet és érdeklődés teljes elhalása a valóság iránt; a szexista mondatok kerülése, hiszen az mindig egy kis felesleges izgalommal és esetleges kellemetlenségekkel jár. Akusztikus tünete még a gyakori közhelyhasználat (és itt nem a férfivécékben való elmélyülésre gondolok, arra gondolok, amit mondok, hogy: közhelyhasználat): ezek a – ebben az állapotukban nyugodtan használhatunk múlt időt is – NÉHAI művészek gyakran mondogatják, hogy „ilyen az élet”, és hogy „belülről hozd a figurát”. Elkezdi verni a nőjét, vagy a farkát, vagy felváltva mind a kettőt, mert nem talál kielégülést a művészetében. Az ilyen beérkezett művész látványa, hogy kedvenc kifejezésemmel éljek: undorító. Amikor a művész belefullad a beérkezésbe, az olyan, mintha belefulladna egy mocsárnyi szarba. Már nem is aggasztja, ha rosszul játszik, hiszen már nevét ismerik az egész országban. Mindezt onnan tudom, hogy rosszmagam is szenvedtem már ebben a betegségben. Amikor alamuszi, ádáz, és kegyetlen lettem, akkor tévedtem el a beérkezettség érzetének nárcisztikus és kietlen kultúrájában. Senki sem figyelmeztetett akkor, hogy vigyázz, mert belefulladsz egy mocsárnyi szarba. Senki sem fogta pártomat. Különben meg nekem nem is létezett PÁRTOM, amit foghatott volna. nfl