„AZ ENTELLEKTÜEL olyan ember, aki az egyszerű dolgokat bonyolultan mondja el, A MŰVÉSZ olyan ember, aki a bonyolult dolgokat egyszerűen mondja el.” Bukowski.
TEGNAP EGY NAGYESZŰ pesti értelmiségi felhívott, és a mekegő, nyökögő, kényeskedő hangján kioktatott, hogy az a Ginsberg nem Alan. Mire aztán elmagyaráztam neki, hogy rosszmagam az elmúlt hetekben elolvastam minden magyarra fordított Bukowski írást ((aki, ugye az említett személy jó ismerőse volt) ( csak azért nem írok barátot, mert olyan nincs)), és B. több helyen is ÍGY említi G.-et, ami bizonyára valami becézés-féle lehetett, mert például Hemingwayt is csak úgy, per HAM-nek említi. Úgyhogy ennek a mekegő értelmiségi mikulásnak innen is üzenem, hogy a kritikája arra jó, hogy figyelmen kívül hagyjam, és ha még egyszer oktatgat, seggberúgásokkal kergetem végig ezen a 93ezer négyzetkilométeren. Egyébként pedig Bukowskiról még annyit: abban mindenképpen egy oldalon állunk, hogy rosszmagam is Céline-t az elmúlt 2000 év legnagyobb írójának tartom, bár az Utazáson kívül egyetlen jó sort sem írt le. Viszont az Utazás remekmű. Hasonlóan egy véleményen vagyok B.-val, hogy Camus Közönye, és Kafka Átváltozása a világ második, és harmadik helyezettje, irodalmi téren.
Úgyhogy, ha másért nem, az fent említett személy ’szogatására ismét ide másolom a tegnapi jegyzetemet: ALAN GINSBERGgel dumáltam pár szót 1993 őszén, amikor egy Gaál Erzsi darabot próbáltunk a Szerb utcában, és a próba végén Balkayval vettünk egy üveg rozét, és leültünk az udvarban felállított emelvény elé, voltunk vagy hatan összesen, Ginsberg valami harmóniumszerű izét nyekergetett, és dünnyögte hozzá a verseit (amiről ő valószínűleg azt gondolta, hogy ez az éneklés). A semmihez sem értő Hobó is ott sertepertélt, és úgy csinált, mintha csinálna valamit (miként tette egész életében). Az előadás végén odamentem Ginsberghez, akiről már tudni lehetet, hogy súlyos beteg, de közben mosolygott, nem szeretem a mosolygó betegeket. És azt mondtam neki, hogy bírom a magukat beat költőknek nevező faszikat, leginkább a Bukowskit, mégis Sziveri Jánost tartom a legnagyobbnak, még ha konkrétan nem is ebben a műfajban versenyez (nem sokkal korábban halt meg a Jani). Ő azt mondta, nem tudja, kiről beszélek, mire én még egyszer elmondtam neki, pocsék konyhaangolommal Sziveri nevét, ő meg csak mosolygott, én meg továbbra sem szerettem a mosolygó betegeket. Eme találkozás emlékére ide másolok egy pár sort Ginsberg és Kerouac kortársától, akik bár ismerték egymást, nem voltak barátok, mert Bukowski tudta, írta is, hogy minden barátság hazug. Szóval, részlet az Egy vén kujon jegyzetei 30. oldaláról: „… sok ember fél a buzik ellen szólni, ahogy túl sok ember fél a baloldaliak ellen szólni. Egyet tudok – túl sok ember van beszarva. (…) Az egész költészet körüli játékot buzeránsok és balosok irányítják.” 30. oldal. Charles Bukowski (Balázs Attila fordítása – akiről azt mondhatnám, hogy Sziveri barátja volt, ha nem tudnám, hogy nincs emberek közti barátság, hacsak a szó elé nem csapom, mint a taknyot, azt a szót, hogy ÉRDEK.)
nfl