NÓGRÁDBÓL KERÜLT KÉPZŐMŰVÉSZETI FŐISKOLA festő szakára, gúnyolták palócos tájszólásáért. A kollégiumban csak szánalomból akadt szobatársa. Kábé olyan összeillő szobatársak voltak, amilyen, mondjuk, egy felkapott ügyeletes zseni, és egy rendkívül pimasz gólya lehetett (Kökényke az utóbbinak érezte magát). Ahogy múltak a hónapok, lassanként rájöttek, hogy mindketten ugyanabba a halott asszonyba szerelmesek (egy ismert Szinyei kép, lila ruhában), és ez végleg megpecsételte a szobatársi kapcsolatukat. A felismerés nyomán hideg viszony alakult ki közöttük, már ott tartottak, hogy ha a fürdőszobát valamelyikük használta, utána a másik fertőtlenített. A szobatársa éjszakánként nyöszörgött álmában, magas, vékony, fájdalmas nyöszörgés volt, mintha nem is felnőtt, hanem valami szerencsétlen, csenevész gyerek vagy torz kis állat torkából szakadt volna ki, de amikor ébren volt, folyton önarcképeket festett, minden másnap egyet, gyönyörködött benne. Kökényke pedig ilyenkor az ablakhoz ment, és kiköpött a holdfénybe.
Kökényke néha karikatúrákat rajzolt, mindenféle groteszk és torz figurát, torz helyzetekben. Prosztata vizsgálatot, vagy a foghúzás kínjait megörökítő skicceket (amikor a fogorvos, tévedésből nem a fogat, hanem a páciens torkán lenyúlva, a szívét tépi ki, ha pedig alulról, akkor a vakbelét). Aztán, pénzkeresési célból vízfestményeket is készített, életképeket, parthoz kikötött csónakokat. A legjobban sikerültet, a legmerészebb és legtökéletesebb festői bravúrját, egy víz felett szálló hattyút, melynek szárnyán ott csillog az ég kéksége (illetőleg az ég kékségének étosza – ezt mondta rá a Mester), álnéven elküldte egy pályázatra (az álnév kitalálása tovább tartott neki, mint a festmény elkészítése), de nem nyert.
VÖRÖS NAP pszicho-thriller (részlet