A POLITIKUS OLYAN, MINT A LÁNY: mindig tetszeni akar, és mint a rossz lány: pénzt akar; a politikus olyan, mint az esőerdei gorilla: döngeti a mellét: Én!Én!ÉN!! Meg mint a borneói orángután, üvölti: Naagy a jóóléét! A választó pedig azt mondja halkan: aha, meg a kurvaanyád is szépen hízik ott az ólban. A politikus léptet fakó lován, hadd lám, mennyit ér az erdélyi tartomány, aztán elfütyüli a walkürök lovaglását, hamisan. A politikus befogad a lopott budai villájába afrikai migránsokat, de a székelyekre azt mondja: 23 millió román. Akár elpusztulhat minden a földön, a világ protonkozmosszá alakulhat, de ő elbújik egy barlangban, túlél, eszik, iszik, baszik tovább, hörög, és dagad, hízik és bízik a jövőjében, a züllése megállíthatatlan özönvíz és orgia.
ARRA GONDOLTAM MA, az ágyban izzadva, hogy lázam van, megfáztam, azért van a remegési roham, de talán csak nem fog hónapokig tartani. Csikorgattam a fogam, egyre nevetségesebben, veretékezve, csurom víz a takaróm is, káromkodtam, a picsába, milyen puhány vagyok. Egészen addig mentem, hogy tüdőgyuszira gondoltam, pedig milyen egyszerű volt a magyarázat: elvonási tünet. Az van, igen, ne szépítsük. Hónapok óta nem ittam, és ilyenkor az ördög elkezdi követelni a magáét. Először úgy, hogy meglegyint egy illat, rozé illata, vagy a vörös, mint a vér, olyan vörös bor illata legyinti meg a tudatalattimat. Vagy zöldszilváni. No, ez a bizonyítéka ördög elvtárs alulinformáltságának, mert ez a borfajta soha nem volt a kedvencem. Ahogy minden ember, én is sárból, szarból összegyúrva (dehogyis, semmiféle napsugár!), bennem is ott az angyal és az ördög, de azért törekszem, hogy az angyal álljon nyerésre (de ne nyerje túl magát, mert még elbízza magát), az ördög meg vesztésre álljon (de ne veszítsen, mert elmegy a kedve a további kísértésektől). Így játszadozom sokszor, saját gyengeségeimmel. nfl
SARAMAGO SZAMARAGOL a szavakon, a KÁIN című regényében. Ímhol a példa: egy jó ötlet elvisz vala a hátán egy egész regényt (mint szamár az emberi VALAgat). Az agg mester, miután megkapta a Nobelt, élete utolsó perczeiben ezzel a regénnyel intett vala búcsút a világnak (értsd: beint – kapjátok be!), amivel éppúgy kiakasztotta a keresztényeket, ahogy a zsidókat. Mielőtt a Szíjjále, vagy a Moszat (vagy nem is tudom, valami hasonló nevű piszkosszolgálat) kivégeztethette volna tikokban – ő meghalt. (Mellesleg: a bibliai korban mindenki szamár állkapoccsal ölt!... De hát, az állt kézre.) Saramago olyan viccesen undorodik a világtól, és olyan blaszfémiával köp arcul minden szent tehenet, mint Vonnegut, csak egy kicsit másként. (Jut eszembe: imádott Vonnegutomat ne tessenek annyit hamisítgatni, Tisztelt Kiadók! Mert ez a most megjelent nagyon gáz, tiszta lebukás.)
„Üresnek érzem magam, mint szentestén a metró (…) Hallgatni jó. De csak a hallgatás legfelső fokán trónol a mélyértelműség. Az alsóbb fokokon nincs semmi, csak gondolattalanság, részvétnélküliség, ostobaság, gyávaság és zsíros közöny.” Szilasi László. Ő most a kedvencem, nem olyan modoros, mint Totth, de eléggé tenyérbe mászó, hogy tessen nekem. A valóságot mutatja, nem ő tehet róla, hogy a valóság undorító.
