A SZÍNÉSZT NEM AZ ESZÉÉRT SZERETIK, tényleg nem, tegnap láttam egyet, Alindával beszélgetett a Hírtévén, és olyan unalmasan buta volt az a színésznő, amilyen szuggesztív, természetes és érdekes a színpadon. (Vagy 35 évvel ezelőtt, amikor a rockoperával topon voltam, meghívott egy gimnáziumi tanár, hogy vegyek rész egy órájukon. Amikor megláttak a diákok, valósággal visítottak, mint egy koncerten. Aztán beszéltem, valami nagy marhaságot mondhattam, mert a tanár elnéző mosollyal fordult a diákokhoz, olyan arccal: a színészt nem az eszéért szeretjük.) Igen, a színész, amikor színpadra lép, kivilágítja az arcát, eszét, amikor lejön – leoltja a lámpákat.
