mindig középre tart. Nem kockáztat. Leginkább behízeleg. Nem használ altesti szavakat, nem akar meglepni érdes szavakkal, érdekes színekkel. A festők közül Meszlényit pl. azért tisztelem, mert sosem kiszámíthatók a gondolatai, tehát a festményeibe is mindig elrejt valamit, ami ki kell találnom. Ugyanez EP, irodalomban: sosem tudni előre, hol csattan a mondata.
Csak az hoz valódi izgalmat, ha van benne kockázat. És minden, ami biztos és középszerű, végtelenül untat. Unalomból pedig csak unalom születhet; unalmas életből unalmas alkotás. A barbizoniak után már senki sem festett műteremben, emlékezetből tájat. Kimentek a nagy büdös russzóba. A Ponyvaregény után már nem lehetett többé Fellini-féle filmeket készíteni. De van ellenpélda is: Kusturica (magyar véreim: eszszel, nem essel, mert elesel!) szóval, Kusztó után évekig sokan csináltak kusztós filmeket; a tévéműsorokban Boban Markovicsot koptatják ma is (halló, fábrisanyi a vonalban?)
Az én felfogásom szerint a művészetben legérdekesebb a művész egyénisége, és ha az elég érdekes, szívesen megbocsátom akár ezer hibáját is. Az író, költő, színész, festő, zenész, estébé a szépérzéket elégíti ki, amely rokona a nemi ösztönnek, vad, mint a nemi ösztön, de ad értékesebb ajándékot is: önmagát. A siker titkát kutatni… van ebben valami a thriller lebilincselő érdekességéből, azzal a különbséggel, hogy a siker megfejthetetlen. Olyan rejtély ez, ami a mindenséggel osztozik abban, hogy nincs megoldás. A festészethez alig értek, de sosem tudok igazat adni azoknak a festőknek, akik dölyfösen kijelentik, hogy a laikusnak sejtelme sem lehet a festészetről, tehát műveik iránti megbecsülést azzal mutathatja leginkább, hogy befogja a száját, és előveszi a pénztárcáját.
És a politika: a diktatórikus államszocializmusban, magyarul, a komcsi időkben a politikusok ugyanígy: ti ehhez nem értetek, jó, lopjatok keveset, ezért cserébe engedjetek minket sokat lopni. (A mai lopásokhoz képest persze más arányokat kell lopásban elképzelni.) Sosem voltam tagja egyiknek sem, nem is leszek, de e területen, szemben a művészi elhelyezkedésemmel, középre tartok. De! Óvé és gyéef között szerintem csak annyi a különbség, hogy óvé forradalmárból lett egy kis nixugri bugris diktátorocska (de ha igazi diktátor lenne, az előbbi fél mondat miatt holnap jönne értem a fekete Pobjeda, meg a csengőfrász: érted jöttünk elvtárs nem ellened, érted?); ezzel szemben a gyéef csak annyiban más, hogy ő egy nyálas meztelen csigából lett a közélet legundorítóbb férge. A jobbikról meg, ha ez a JOBB, és ez jobb neked, jobb nem beszélni.
