Tegnap egyik szemétkukánál egy kortalan, barna bőrű asszonyt láttam. Lehetett negyven. De hatvan is. A kukából evett. Tömte a fejét. Ilyent Erdélyben a medvék csinálnak. Ez nem egyéni felelősség. Ez kollektív felelősség. Igen: rögeszmésen ismétlem – a politikusok felelőssége. Hogy tudniillik nem kéne mindent ellopni. (“Nagy a jólét”, mondta gyéef, a közélet máig legindorítóbb férge, amikor még hatomban volt.)
Megálltam. Néztem ahogy eszik a kukából. Úgy pillantott rám, ahogy egy medve sem, melyekből számosat láttam Erdélyben, Alaszkában, Kanadában. Úgy nézett rám, ahogy a zsákmányát féltő ragadozó. Kérdeztem tőle, miért nem rabol ki egy fideszes dohányboltot? Nem értette. Kérdeztem: miért nem tör be a komcsi simongáborokhoz?, vagy a vidaildikók luxuslakásaiba?... Nem értette. Végül adtam neki ötszáz forintot, hiszen nemrég eladtam néhány ingóságot, volt tehát egy kis pénzem. Úgy adtam át, hogy ne érjen a kezéhez a kezem. Finnyás vagyok a tisztaságra. Pedig az ő keze tisztább, még mocskosan is, mint a simongáborok, gyéefek, satöbbik keze. De megigértettem vele, hogy ha én jutnék ilyen helyzetbe, hogy ott állok egy kuka mellett, és abból táplákozom, akkor visszadja az ötszáz forintott. Hiszen lesz neki a pénze, mert akkor már kirabolt 1. fideszes dohányboltot, 2. betörvén a simongáborok és a 3. vidaildikók lakásába, melyből sok száz millió adózatlan pénzhez juthat.
Nem értette miről beszélek, de a pénzt eltette.
Magamban átköltöttem Tiborc monológját: …aki milliót és milliókat kop, bírája lészen annak, akit a szükség leütni kényszerít egy galambfiat.
És azon is gondolkodtam, hogy egy ilyen emberi törmelék miért nem lesz öngyilkos. Hamlet válasza: “… hogy mily álmok jőnek a halálban, ez visszatart…”
Amilyen rémálmaim vannak élőként, mily álmok jőhetnek odaát…?!
Aztán tovább mentem. Előttem egy nyolcvan körüli öregasszony csoszogott, botra támaszkodva. Amikor megelőztem, láttam, hogy cigi lóg a szájából. Nem hittem a szememnek. Kétszer visszafordultam. Hátha csak a lehelete gomolyog mellette. Nem. Az öregasszony kijött sétálni és jó levegőt szívni a Kastélykert utcába. És közben elszívott pár cigit.
Ez már egyéni felelősség.
Amúgy, igaza van: nyocvan körül már mit árthat az ember önmagának… Akkor már senki sem fél a haláltól. (?)
Utóirat:
A miskolci bírósághoz.
Ma is kaptam önöktől egy szíves levelet. Ebben ismét ismetelték átaluk vélemezett vádjukat. Ha nem tudnak újat hozni a sztoriba, úgy a magam szelíd módján kérem Önöket, ne kétszer küldják el ugyanazt a levelet, és: ne a rendőrök által kitalált koncepciós per kitalált állítását küldjék el szokványos levelükben, ((immár többedszer) bizonyára kevés a dolguk, hiszen hazánkban én vagyok az egyetlen vádlott)), hanem egy vádirat tárgyalási időpontját küldjék.
Ja, és idézzék meg a tiszaújvárosi kopasz pszichológust is (a nevét ösztönös reflexből elfelejtettem, de Önök bizonyáraa tudják, hiszen idéztek tőle vádiratukban (emlékeztetőül: “én-központú”, satöbbi). Ha így leened, akkor egy tárgyalást kibekkelhetünk, mert rosszmagam a tárgyalás első mondatában ama kopasz tiszaújvárosi faszit fogom idéztetni (ehhez nincs megfelelő Shakespeare-i idézetem… talán: “…országomat egy lóért”!
További, évekig tartó tartós tisztelettel ((hiszen nálunk még a nemlétező esteket is évekig tárgyalgatják – miként mondottam fent: bizonyára hazánkban kevés a bűneset.
Tisztelt Bíró úr.
- Kérrem az eljárás megszüntetését (hiszen még 15 napon belül vagyunk, és ma már nem tudok ezért elutazni Miskocra, hiszen, miként fentebb említettem, utolsó pénzemet egy koldusak adtam. De vélelmezem, hogy az internet világában ez nem szükségszerű – bár erre vonatkozóan láttam egy esetet, aikor egy bírósági aktát úgy zártak le, mint én gyermekkoromban a lepréselt növénygyűjteményemet: összekötötték a két végét).
- Ügyvédre nem tartok igényt, mert ügyvédre a bűnösök szorulnak. A bűnteleneket – amennyiben jól működik az igazság szolgálata –, meg kell védje a bűntelenségük puszta ténye.
3. Valamint: lakhelyéről kérdezzül meg a vadnyulat, aki egyik este itt, másik este ott vackol. Ezzel ne is vacakoljunk.
Az emberi faj évezredek alatt sem változik. Ismerjük ama rosszul elsült, elhíresült esetet, amikor kábé kétezer évvel ezelőtt bizonyos ítész megmosta a kezét, s azzal faszául elintézettnek vélte az esetet… vagy alig pát évtizeddel ezelőtt, amikor a rákosivipera sziszegte, hogy Mindszentyt és Esterházy Pált halálra kell ítélni. Nem ítélték halálta, de ez nem ama ítészek, sem a hatolom kegye volt.
Hanem…
(folyt. köv. a tárgyaláson, immár történelmi előképek nélkül)
