„A hatalom darabokra tépi az emberi tudatot, aztán újra összerakja a saját kedve szerint”.
Orwell
Részlet Jászai Mari naplójából, 1899-ből:
„Csak egy szó van, amit még a gyűlöletnél is jobban gyűlölök. Ez a: politika”. (…) „… és ez nem lesz másként, amíg gazemberek irányítják az ország legnevetségesebb színházát: az Országházat”.
Bevezető:
Ha a mindenkori, mindenhelyi hatalom csak ilyen keretek közt, és ilyen módon tud megnyilvánulni, akkor a világ effajta működésénél az anarchia is jobb. Ha azok, akik a törvényeket és alkotmányokat alkotják, maguk sem tartják be e két „alkotásukat” ((de még a Tízparancsolatot sem (Ne lopj)), akkor a társadalomnak szembe kell szegülnie minden hatalommal. Ha azok, akik egyik kezükkel a marionett zsinórokat mozgatják – és itt nem transzcendentális magasságból való mozgatásra gondolok – a másik kezükkel a saját zsebükbe pakolják a szajrét, akkor az egyénnek el kell vágnia maga fölött a zsinórokat, és bábuból tudatos, független emberré kell válnia.
Téma:
Adva egy anarchizmusra hajló művészféleség. Mióta eszét tudja, zsigerből utálja a politikusokat. Pláne a komcsikat ((generációs alapon, több nemzedék halmazati örökségeként (grószfater, nagyobb örökséget is hagyhattá vóna rám! Jobban örűtem vóna száz hektár fődnek)). Különösen utálja pedig a komcsikból átvedlett mai politikai elitet, akiknek még a hangja is bádoghangon szól, mintha… konzervdobozból szólna.
Ez a pasi negyven év alatt végigvadászta a világot, írt tíz könyvet (nyolc már megjelent), és vagy százötven cikket a vadászlapokban, néhányat idegen nyelvre (szerbre) is lefordítottak. Színészként sok szerepet eljátszott. És magánemberként csinált sok marhaságot. De ahogy Marcus Antonius mondja Caesar holtteste mellett: „A jót elfeledik, de a rossz, mit ember tesz, túléli őt”. (Itt jut eszembe John Wilkes Booth nevű szívdöglesztő színész, aki nagy Shakespeare szerepeket játszott, mégsem ezért emlékezik rá a történelem, hanem mert a leghírhedtebb alakítása az volt, amikor 1865. április 14-én, nagypénteken a washingtoni Ford Színház páholyában megdöglesztette -, vagyis rövid csövű pisztolyával szétlőtte Lincoln elnökök szívét. A szívdöglesztő! Majd a páholyból a színpadra ugrott, és eltörte a lábát, ami aztán gangrénát okozott neki a börtönben, és az elnök temetésének napra pontos évfordulóján halt meg. Ha cinikus vagyok, erre azt mondom: így van az, ha a színész nem az alakításával akar hírt szerezni magának. És, így van az, ha a színész írja a drámát, nem pedig a drámaíró).
Kábé egy évvel ezelőtt felajánlottam egész gyűjteményemet a hatvani vadászmúzeumnak. Nem csak trófeáimat. Egyéb vadászati műtárgyakat is.
Az adomány… („Még egy ilyen adomát, s a rendőrnek adom át!” Hegedűs Géza versrészlete)… nagy részét nagyapám gyűjtötte a Balkánon. A trófeákat pedig magam szereztem (ejtettem el) Afrikában, Alaszkában, Kanadában, az Alpokban, Koszovóban, Szerbiában, Horvátországban, Montenegróban, Romániában (Erdély, Kárpátok) satöbbi, a Kárpát-medencén kívül... Mindezt – és persze az itthoni kapitális agancsokat is – átadni szándékoztam a múzeumnak. De ebbe is beleböfögte bűzös leheletét a politika. Közben aztán részt is akartam venni a múzeum kialakításában, elmentem Hatvanba, munkába álltam. Ottlétem idején megtudtam, hogy aki most fideszesként itt konzervhangon irányítgat: komcsi volt. Ekkor szakadt el a cérna. Ekkor aztán nagy indulatomban, Túri Dani modorában írtam egy jegyzetet.
Másnap kirúgtak a múzeumból.
Két ténynek élesen el kellene különülnie egymástól. A költő-író-színész-adományozó-műgyűjtő-vadász-volt vadász- művészféleséget nem szabadna összekeverni a : komcsi-utáló paranojástól. Ismétlem: három generáció gyűjteményét szándékozom átadni a múzeumnak. Itt nincs helye egy színét farkasként váltogató kisragadozó vérszomjának! Sem a politikai partizán aknamunkájának! Még ha az aknamunka a mindenkori politika sajátja is. Egy mérhető/mérhetetlen tény a fontos: mit ér az adomány eszmei értéke!
A kis-, de már egyre nagyobbá váló királyocskának olyan messzire ér a keze ((hiszen barátja a modorosság királya, a semlyénzsolt, aki jelenleg az országos fővadász (nevezzük így, ámbár érdekes, hogy a vadászok mindig a politikai szemétrakás csúcsáról guberálnak főnököt ((zuhmantamás, benedekfülöp (mindkettőt több bűntető eljárásban elítélték))… De, hogy a mondatomat a másikba öltsem: egy komcsiból lett fideszes potentát, a sameszei által pénteken kivettette a Nimródból a már beszerkesztett novellámat. (Hasonlót utoljára 1983-ban az újvidéki, kultikus erejű Új Symposion-nal szemben engedett meg magának a politikai hatalom, amikor egyik napról a másikra leváltották az egész szerkesztőséget). Megzsarolták a Nimród főszerkesztőt, hogy leváltják az egész szerkesztőséget, ha nem tilt be egy nomádot, kinek még a segge is kilóg a gatyából!...Pár évvel ezelőtt már két évre le voltak tiltva írásaim a Nimródból, mert akkor egy posztkomcsit figuráztam ki írásaimban, a baltaarcú benedekfülöpöt, akit később korrupció bűnéért elítélték.
Minden hatalom szabadon ereszti az összes gonoszságot, ami csak emberben fészket rakhat. Mint a görög mitológiában: Pandorát az istenek bosszúból teremtették. S adtak neki egy szelencét. Amiből, az istenek hatalmi parancsára Pandora kieresztette az irigységet, a kapzsiságot… emberiség utolsó fogózkodóját, a reményt. Elröpült.
A mindenféle hatalom, mindig, minden korban, még a puszta létezésemet is provokációnak vélte. Persze, volt, amikor tényleg provokáltam őket. Tizenhat éves koromban elkötöttem apám Tomos motorját, és azzal mentem csajozni. Csakhogy ennek a motornak elromlott a lámpája. De hát a közvilágítás majd megoldja, gondoltam. Meg is oldotta. A hatalom mindenkori kutyái azonban mégis lemeszeltek… volna. Csakhogy én nem állam meg. Ekkor kezdődött egy üldözési jelenet; rosszmagam Mad Max-nek éreztem magam (abban az évben lett ismert a Mel Gibson). Megvezettem a rendőröket, egyik után át a másikba, majd ki a sötét mezőre, árkon-bokron át. Talán még ők is élvezhették az üldözési játékot (annak éreztem), mert olyan helyekre is követtek, ahol csak a motor megy el. Nem kímélték az állami kocsit. Lámpa nélkül, sötétben száguldottam a kukoricások között, mögöttem a rendőr kocsi… és egy kanyarban lefékeztem, behúztam a motort a kukoricásba… a kopók elhúztak mellettem… Én meg elő a kukoricásból, visszafelé hajtottam. Csakhogy a lámpa nélküli motorral belezuhantam egy árokba. Bokaficam. A kopókutyák elkaptak. Kiskorú voltam, apámat büntették meg. Ő pedig engem azzal, hogy egy sövényvágó méretű ollóval vágta le a vállig érő hajamat. No. Hát így.
Aztán itt van a bírósági ügyem… Jó, előre ne mondjunk semmit. Helyes, hogy a bíróság üldözi a bűnt. Ez a dolga. Helytelen, hogy esetemben rossz helyen találta meg. Bizonyára kevés a dolga. De, hogy milyen aljas magánbosszúk, előítéletek mozgatták a zsinórokat!... Olyan pszichológiai szakvélemények fogalmazódtak meg, melyben egy haragosom férjéhez kellett mennem szakvéleményért!.... Összeférhetetlenség? Nem. Összejátszás. Fellebbeztem. Utána még két szakvéleményt kértek. Újra első fokon - Bilkei Pál alkalmasnak tartott -, újra másodfokon: mindkettő alkalmasnak tartott a fegyvertartásra. Mégis megfosztottak ettől.
Ilyen „szakvélemények” miatt kellett elvesztenem a fegyvereimet: (Szószerinti idézet az indoklásból, nem a teljesség igényével): „…érzelmi esélyesség gyengült kritikai funkció” …((központozási jel nélkül? He? (ez az írástudó szakvéleménye))”… életvezetési egyenetlenség, alkalmazkodási és beilleszkedési nehézség, én-központúság (…) által jellemezhető személyiségzavar”…
No. Hát ezért tartják sokan áltudománynak a pszichológiát (rosszmagam is). Mert ember a géphez érthet. De ember emberhez nem. Mert pl. eme áltudós (csakis a tiszavasvári kopasz faszra gondolok) – miközben hülyeségeket írt – nem vette észre három alapvető pszichés zavaromat: a grafomániát, az üldözési mániát (ami összefügg a negyven évig tartó vadászatommal („Vadat űzni felmenének/ két fiai szép Enének”… Arany); valamint nem vették észre a világ működési zavarait fájón felismerő, fokozódó depressziómat. És az öngyilkosságra való hajlamomat. Hát ennyit ér a tudományuk. ((És ennyit ér az igazság szolgáltatása is. („Vegye igénybe üzleti szolgáltatásainkat!”))
De hát ki tudná megmondani, kiben milyen sötétség lakik, világosság rejtezik, vagy fénylik?... A bíráknak csak a római joggal megalapozott paragrafusok állnak rendelkezésére (utaljak itt ama szelíd tényre, hogy a Római Birodalom mitől hullott szét: Pilátus elhíresült kézmosása; korrupció; a korabeli vízrendszerben felgyülemlő ólomszennyezés, ami lassú elhülyülést okoz; … satöbbi).
Én-központúság?… Miközben a világ azt üzeni a médiában, reklámokban, minden csatornán azt üvölti: „Valósítsd meg önmagad”. De fasza, hogy a világ önzetlen és jó! Csak én vagyon én-központú, önző, minden átkok okozója. Valamit tisztázzunk: én-központúság nélkül nincs önbecsülés. Ez tartja egyben az embert, mint a lovast és a lovat. Hiszen az önbecsülésnek is hasonlóképpen kell átugrania a palánkon, sövényen és vizes árkon, mint az akadálylovasnak. De közben jól meg kell fognia a csupa büszkeség és csupa félelem lovat, az akadályverseny indítókorlátja előtt. Mert ha meghőköl a ló az akadály előtt, kicsapják legelni… aztán pedig virsli. A legtöbb korombeli vagy idősebb ember önbecsülése ki van csapva a legelőre. Had rágcsáljon, legeljen. És ha az önbecsülés a lábát töri, a láb soha össze nem forr. Akkor a gazdája kénytelen agyonlőni. Erről így hirtelen Hemingway jut eszembe, meg Szigeti Jenő bácsi, a remek miskolci orvos barátom. De fasza a világ, hogy önzetlen! Csak én nem vagyok az. Ugye?
- Én vagyok azoknak egyike, akik a mai kormány tagjaién - alkalmasint a NAV elnökeként - korrupció miatt a múlt héten örök időre kitiltottak az usából. Ugye?!
- Én súgtam be a Vígszínházban önmagamat, hogy a gyéef elleni tüntetésekre megyek?
- Én akartam, hogy ezért ne kapjak szerepet?!
- Én akartam, hogy ezért elfogyott az érzelmi közeg körülöttem?!
- Én akartam, hogy munka hiányában, elmenjek Kanadába fát vágni…. No jó, ez én is akartam, mert Jack Londonnak érezhettem magam. De…
- Én akartam, hogy onnan megérkezvén a feleségem a reptéren ne adjon puszit?
- Én akartam, hogy egy (több) rendező, akik a tehetségemen tanultak rendezni, hátat fordítottak nekem?
De:
- Én játszottam Caludiust és Poriscsint, meg még vagy hatvan főszerepet, mely szerepekhez akkor bezzeg kellet az énem. Mert én voltam ott Az örült naplójában a színpadon, egyedül, összezárva egy őrülttel, aki én voltam (abban a szerepben).
Sőt:
- Én voltam annak a kopasz tiszaújvárosi pszichológusnak az anyjával egy harmatos éjszakán, a hangafűben henteregve… Úgyhogy: luk, én vagyok az apád! Legközelebb majd kapsz két nagy atyai taslit.
Valamint:
- Én vertem agyon a barlangokban állatokat rajzoló neandervölgyieket. Belőlem lett az önző, én- központú homo sapiens!
Epilógus:
- Én nem kértem még a megszületésemet sem!
Végkövetkeztetés:
Annak a pszicho-lógós házaspárnak üzenek egy rövid idézet Esterházy Péter nagyregényéből, a Harmonia Celestis-ből: „A kurva anyátok”. A másik idézet, szó szerint így jelenik meg Kurt Vonnegut két regényben is, Az ötös számú vágóhíd, és az Időomlás című remekművekben: „Basszátok meg a kurva anyátokat”. Valamint ide illik (bár áttételesen) P. Krassner szatíraíró kiváltképp elegáns megnyilvánulása, ami bár nem túl szellemes, ámbár egészséges reakció volt a komcsi kegyetlenkedésekre („A terror a társadalmi megtisztulás eszköze” Lenin). Reakció azokra a torz alakokra, akik magukat, hókuszpókusz hol kommunistának, hol dolgozók pártjának, hol szocialista munkáspártnak nevezték … aztán…átváltottak oda, amelyiktől vártak valamit, vagy amelyik hatalomra készült, vagy aki jobban fizetett, vagy ahol jobban szemet hunytak a korrupció felett. Vagy ahol hamarabb fel lehetett mászni a politikusi szemétdomb tetejére. Krassner, a szatíraíró vörös matricákat nyomatott, és a komcsi országokban a kocsikra ragasztgatta, ezzel a szöveggel: „Basszátok meg a kommunizmusotokat”. Aztán annak rendje szerint elkapta a kágébé, és száműzték egy feltételes megállóhelyre, kábé száz versztányival az sarkkörön túlra. Hát igen.
Calvero
