Reklámszöveg:
Válassza cégünket! Első osztályú kiszolgálás!, kiéheztetett kukacok várják, és rágják be magukat az Ön becses belébe, és veszik belükbe az Ön becses testét. Üzletfeleinktől, és halál-üzleti partnereinktől még reklamáció nem érkezett a prezentációk által! (Kivétel: a halálfejes Pók elvtárstól igen, akinek cége Máltán van bejegyezve)! Válassza a Halál-üzlet szolgáltatásait!! Megvásárolható minden magyar gyógyszertárban, R G, vagy M S D márkanév alatt! Válassza cégünket!
Rro-lógós:
A párizsi Pere Lashaise temetőbe naponta ezrek látogatnak el, hogy lássák a követ, amire az van írva: Balzac, Oscar Wilde, Edith Piaf… A temetőt reggel 9-kor nyitják meg a közönség előtt . A kapunál – elvégre halál-túrizmusról van szó – tájékoztatót adnak a nekrofil kedves látogatónak, melyik kő alatt melyik híresség bújt meg. Mert a látogatók többsége talán azt hiszik, hogy a kő alatt, amire az van írva: Balzac, az írófejedelem lapul (ha mégis így lenne, jót röhögne… de nincs így). A kő alatti földben van valami, amit valamikor Balzacnak hívtak, aki valamikor még valaki volt.
Jim Morrison neve nincs az útmutató térképen. A nyalós franciák (kiknek az 1789-es Nagy Forradalom óta nem volt semmi érdemük, hacsak az orális szex elterjesztését nem veszem annak, és trianon óta különben is rohadtul pipa vagyok rájuk)… szóval, ezek a franciázósak nem tudják, ki volt Ő. De már az első út menti sírköveken nyíl és „Jim” felirat olvasható. Néhány száz méterrel arrább zeneszó hallatszik. Szembejövő rockerek (magam is úgy voltam öltözve, s úgy néztem ki, mint ők) mutatják, hol a sír. Megtaláltam Jim mellszobrát. A látogatók körbeülik, fekszik a sírt, nem sírnak: füvet szívnak, énekelnek. The Doors dalokat énekelnek. Zarándokok, akik a világ minden tájáról, egy önmagát keresztre feszítő rock-költőmessiáshoz jöttek el tisztelegni.
Amikor eljöttem a temetőből, akkor döntöttem el végleg, hogy nem akarok temetőben (sem) nyugodni. Nem szeretem az emberek közelségét. Hogy belógjanak az aurámba. Hogy a közelemben más rohadék is rohadjon!?... Nem. Magamban akarok rohadni – amennyiben mégis – ahogy egész rohadt életemben magányos farkas voltam; családban, társulatban, barátok közt (huhh, ez nem lesz egy szappanoperai befejezés!...)
Égessenek el! Vigyék azt a lapátnyi hamut a Bükkbe. A Lófőtisztáson Tápai barátom elhelyez majd egy sziklát (hiszen megígérte), amit a Mexikó-völgyből vitet fel (a kőbánya nem Mexikóban van; ott van, nem messze Bükkszentkereszttől).
No. Hogy oldjam ezt a fekete beszédet: amikor Cyrano szerepét játszottam Zsótér rendezésében (rajtam tanult meg rendezni, miként több tanult rendező is rajtam tanult), akkor a költő figuráját Jim Morrisonra vettük; kötekedő rockénekes költő: a „Megdöflek a versem végén” című monológra magam írtam zenét, és énekeltem el Jim hangján, és magamat kísértem elektromos Fender Stratocaster gitáron. (Jó márka, ilyenen játszott Hendrix is). Jó előadás lett. Majdnem megkaptam érte a Színházi Fesztivál (a poszt elődje helyén posztolt) legjobb alakítása díját. Nem kaptam meg. Mert abban az évben játszotta Sinkó Laci a Színházcsináló című monodrámát, és az vitte el a pálmát.
Epina-lógós:
Akinek a vadászatban és a pinászatban szerencséje van, nincs a szakmában. Hm. Zákson.
C.
