párbeszédünkhöz varrom hozzá mai történetemet. Amikor Beatrix azt tudta kérdezni, hogy ahonnan jönnek majd a bútoraim, Majomháza-e. De ha belegondolunk... van olyan szó, hogy "majos"? Eléggé ki vagyok képezve magyar nyelvből, de nem ismerek ilyen szót. Van olyan szavunk, hogy "majom"? Van. Tehát...
Harminc évvel ezelőtt ismertem meg Verát. Dr. Fekete Verát minden orvos kollágája Variola Verának hívott, ami a fekete himlő latin neve. Vera nagyhangú és nagycsöcsű, pirospozsgás asszony volt. Nagy testű, akiben az érett kor esendősége egyfajta testi és lelki szétoldódásban nyilvánult meg: rengő, csonttalan kövérség, mindenre csodálozó lelkesedés. Ahogy mozgott, minden lépésnél attól kellett tartani, hogy formátlan ruhája alatt felfújódott testének belső szervei szétválnak egymástól, és kényük-kedvük szerint másképp helyezkednek el. Minden semmiségre örjöngészerű megilletődés vett rajta erőt, amit képtelen volt fékezni. Olyan volt, mint egy parasztasszony, vagy mint Pata Jóska túrósasszonyai. De ezzel a hasonlóság ki is merült, mert ha bementél a lakásába, mintha valami távoli földrészre léptél volna. Trópusi tájra. Lakásbéli szafari volt ott lenni. Ahogy beléptem, Vera ömlött felém, a hústorony-nők hangos és lihegő izgalmával. Az egész lakásból esőillatú bujaság áradt. Nagy kőedényekben szobanövények: kaktuszok, meg pálmaszerű izék… mittudoménmik. És a bambusznád! A falakon körben bambuszból készült burkolat, a bárszekrény előtt függőhíd. Elképzeltem, ahogy majd részegen mászom át rajta, mint a majom. Nádasztal mellett nádszékek, a nádfogason nem nád – szalmakalap. A sarokban nádpálca (ez meg minek? – később megtudtam.) Az asztalon náddal bevont boroskorsó: kiinnád. Aztán az állatvilág. A bárszekrény mellett, noná, hogy nád kalickában tukán papagáj karattyolt. A komód közepén pedig egy élő makákó majom ült. Zöldes-barna makákó. Mozdulatlanul ült a majom, Buddha-pózban, csak a szeme volt élénk, minden mozdulatomat követte. Tekintete zavarba hozott. Mintha tudott volna valamit, amit én titkolni akartam. Mintha azt is tudta volna, miért vagyok ott a lakásban, és azt igencsak helytelenítette volna. Legalábbis úgy nézett rám. A komódon egy elég nagyméretű ketrec volt, nem, nem bambuszból, erős fémből, ajtaja nyitva; nyilván a majom lakhelye.
Leültünk az asztalhoz, Vera viszkit vett ki a hűtőből, jeget is hozzá, “szódával nem hígítjuk, mert az árt”, mondta a nagydarab nők görcsös kacagásával. Én csak limonádét ittam, mert az ital még fiatal koromban is rosszul hatott a nemi erőmre. Beszélgettünk erről-arról. A majom pedig minket figyelt.
Vera megivott gyorsan három viszkit jéggel, amitől még inkább kipirult, már-már rőtes színt öltött, kapilláris erek hálózták be élveteg és mohón kerek arcát. Puha és duzzadt vonásait patetikus fintor torzította el szétzilált, ritkás haja keretében, arcán a vonalak összeolvadtak, mintha nagy esőben ázó ablaküvegen nézné az ember… Lendületesen kezdett bele valami történetbe… s akkor tapasztaltam először, milyen unalmas józanul beszélgetni egy részeggel. Vera a térdemre tette a lábát, masszírozni kezdett a talpával. Azután nem is tétováztunk, egymásnak estünk, bele az ágyba! A bambuszágyba!
Vera valósággal ordított. Kevés nőt hallottam ilyen gátlástalanul ordítva élvezni. Az értelmiségiek választékossága szerint káromkodásnak minősülő szavakat mondott, teljesen összefüggéstelenül, esetleges szóhasználattal, nagyjából így: “ b’sszál meg, nyomd belém azt a nagy, büdös lomposodat…” (Bár nem végeztem alaposabb összehasonlító vizsgálatokat, tudtommal a mérete átlagos, a szagát pedig gyakori fürdéssel igyekszem korlátozni). “Rakd belém jól, hogy szétfeszüljek, te szaros kurafi, ez az, ez most… igen, most a jó!”...
Nem nagyon tudtam belemerülni, annyira nyikorgott a bambuszágy. Féltem, hogy összetörik alattunk, jártam már így, s mondhatom, nem kellemes. Szóval féltem. És azt mondogattam: “Vera… a nád! A nád, Vera! Eltörik a bambusznád ágy”!
És ekkor történt valami. Ami mindezt a nyikorgást, ordítozást és jajongást túlharsogta.
Megszólalt a majom. Hisztérikusan visított, le-föl száguldozott a szobában, közben levert egy vázát: nagy csattanással tört össze a kövön.
Vera elhallgatott, én is. Felültünk az ágyon. Vera gyöngéden szólongatni kezdte: “Zeusz, mit csinálsz, nem szégyelled magad, te rosszaság!” A majom lassan lecsillapodott. Ismét beszálltam és folytattuk - már nem ordibálva, csak a cselekményre koncentrálva -, megint rákezdte, megint visított, rohangált, mint az őrült. Vera most már dühbe gurult, lelökött magáról, odament a komódhoz és káromkodva megfogta a majmot. Felvette a nádpálcát – erre a célra szolgált – rácsapott a majom fenekére, és mint a rossz gyereket a sarokba, betuszkolta a ketrecbe. Aztán ugyanazzal a dühvel visszaszáguldott az ágyhoz, hanyatt vágta magát, és azt mondta: “folytassuk, rá se rants”! Eszem ágában sem volt rárántani, annál is kevésbé, mert ez a huzavona és ordibálás némiképp lehervasztott. Persze, ahogy folytattuk, a majom megint. Nemcsak visított, rázta is a ketrece rácsát. Bánatosan felültünk, egymásra néztünk.
– Szerintem hagyjuk abba – választottam a legmegalkuvóbb megoldást. Vera fáradtan imbolyogva – most már látszott rajta a három viszki –, odament a ketrechez, és egy lepedővel letakarta. A majom most már csendben kuksolt a sötétben.
Vera visszatámolygott az ágyhoz. Látta rajtam, hogy majom rikácsolása mennyire megviselte a férfierőmet, és ennek ellentételezésképpen úgy lerohant, mint mikor hatvannyolcban a ruszkik felhergelődtek a csehszlovákok arcátlan nagykorúságán, és magyar segédlettel és félmilliónyi sereggel megszállták Prágát. Valahogy így szállt meg engem Vera is. Fölém kerekedve megint nyögött, hörgött és üvöltött, és a tisztátalan nemi szerveket olyan élvezettel emlegette, hogy az embernek kedve szottyant tisztátalannak lenni.
De a majom hallgatott.
Vera két év múlva pozitív lett a HIV-vizsgálaton. A végrendeletében a majmot a helyi állatkertre hagyta. És a nekem szóló utolsó levelében elárulta, hogy a majommal rendszeresen szexuális viszonyt folytatott. Rettentően megijedtem. Éjszakánként álmatlanul néztem a terhes feleségem alvó arcát. Elmentem az anonim HIV-tesztre. Negatív lett.
Vera még három évig élt.
Calvero
