Antonius így áll a meggyilkolt császár holtteste mellett, és beszél...
Két nap múlva negyed százada lesz, hogy volt egy újratemetés, és néhány beszéd. S ott volt száznyolcvanegy (!) besúgó, közte -- ma már tudom, személyes ismerősöm is, egy későbbi hivatásos újságíró... -- és ott volt gyéef, aki később közélet legundorítóbb férge lett, de akkos még csak besúgói minőségben volt jelen.
Ha tudtuk volna akkor, hogy micsoda helybenjárás kezdődik negyed századon át!... ha tuduk volna, nem voltunk volna olyan lelkesek. De hát fiatalon és naivan azt hittük, lesz valami más. Akkor sem akartunk volna véres megtorlást, hiszen akkor semmiben sem különböztünk volna a gyilkosoktól, kádártól s a többiektől... Ha tudtuk volna, mi lesz öt év múlva!... s hogy huszonöt év múlva még polgármester lehet egy akkori... elvtárs. De nem tudtuk. Megbocsátani akartunk. De csak annak lehet megbocsátani, aki bocsánatot kér.
Nekünk, felmenőink, s hőseink nevében s engedélye nélkül nincs jogunk megbocsátani.
C.
